A KISZ utolsó napja

Cabe

Közel harminc éve, 1989. április 22-én KISZ – az ifjabbak kedvéért: Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség – meglépte a legjobbat, amit csak sikerült a fennállása alatt: megszűnt.

Azaz nem szűnt meg, csak átalakult. Átnevezte magát Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetséggé. Az elnöki posztért ketten indultak. Az egyik urat – már nem elvtársat – Nagy Imrének hívták, a másikat Gyurcsány Ferencnek. A választáson Nagy Imre volt a befutó, Gyurcsánynak be kellet érnie a második hellyel. Ő lett az új szervezet alelnöke.

Mint abszolút kívülálló, a tévéből értesültem arról, hogy KISZ-nek annyi. A hír hallatán elégedetten csettintettem és hátradőltem, megállapítva: a dolgok a legjobb úton haladnak, a rendszerváltás dübörög. Ahogy kell.

Daliás idők voltak azok, kérem!

Aztán, pár hét múlva, kicsit meglepődtem. Megdöbbenve láthattam a tévében – akkoriban még nem szoktam le e bűnös és káros élvezetről -, amint az egyik hajdani KISZ potentát a szabadversenyes kapitalizmus hallatlan előnyeit ecsetelte, sűrűn emlegetve, hogy ez az a rendszer, amelyben élni érdemes, mert a legfejlettebb valamennyi politikai rendszer közül.

Akkor kezdtem gyanakodni, hogy itt valami nem kerek. Mintha pár héttel azelőtt még egy egészen más rendszer kiválóságát dicsérte volna ugyanez a tag… Mit mondjak? Nem értettem a dolgot… Olyat ugyanis még nem láttam, hogy egy hithű UTE szurkoló felcserélné a meggyőződését egyik napról a másikra, elismerve végre, hogy csapat csak egy van: a Ferencváros.

Na jó, de egy igazi focidrukkerről sok mindent el lehet mondani, csak egyet nem: azt, hogy nem él-hal a csapatáért.

Kezdtem kapisgálni, hogy itt valami fennforog. Például az, hogy az egykori KISZ-vezetők némelyike hirtelen, csaknem egyik napról a másikra milliárdos – jó, lehet, hogy akkor még csak milliomos – vállalkozóvá avanzsált. Hja, kérem, ha valaki közel van a tűzhöz, és tudja, merre dől a kredenc… Amit pár millió kollégám - meg én – nem tudhattunk. Csak naivan hittük, hogy itt a csoda, amire vártunk, de sose gondoltuk, hogy még a mi életünkben megtörténhet. Itt a rendszerváltás! Most majd minden másképpen lesz!

És tényleg minden másképpen lett. A címfestők például bombaüzleteket csinálhattak akkoriban, mert nagyüzemben cserélgették le a táblákat mindenfelé. Pörgött a privatizáció és korunk hőse lett a vállalkozó, aki önként betér a Gondok Házába. Ez nem vicc, tényleg volt ilyen idióta tévéreklám.

Az újdonsült kapitalisták – akik szinte pillanatokkal azelőtt még a szocializmus egyedül üdvözítő voltát hirdették – osztották lelkesen az észt. Mást nem. A többit megtartották maguknak. Vagyonok születtek a semmiből és felbukkant az életemben Ürdüngen Szvetozár, a lejtmeneti demokrata és megélhetési politikus, aki kiokosított, hogy már Henry Ford is megmondta: nem jó az, ha feszegetni kezdik, honnan van az első milliócska. A „jó öreg” Vlagyimir Iljics Uljanov, akit Leninnek szoktak becézni, olyan gyorsan ment ki a divatból, a közbeszédből, a tőle származó idézetekkel együtt, mint ahogy összes művei eltűntek a könyvesboltok polcairól. A kaméleonként színt váltott új uraknak új hőseik lettek, akiket idézgethettek. Akadt a világtörténelem során elég fickó, aki összefirkált mindenfélét…

Mi meg, akik kimaradtunk a buliból, emlékezhettünk. Nosztalgiázhattunk a hajdani KISZ- meg építőtáborokon. Ahová az is eljuthatott, aki nem volt tag – csak tudom! – és amik egész jó bulinak számítottak a maguk idejében. Ennyi jutott nekünk. Pár megfakult fotó.

A KISZ átadta vagyonát az új szervezetnek, az MDISZ-nek. Aztán – gondolom – privatizálták azt is. Nem a szervezetet, a vagyont. A szervezet eltűnt – ahogy mondani szokták – a történelem süllyesztőjében.

A fene bánja.

Forrás: Wikipédia

Kép: Mandiner.blog.hu

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/37431/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?