”Lenin-fiúk, nagyon féltem”

Cabe

1919. március 21-én Kun Béla kommunista és Garbai Sándor szociáldemokrata vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Azóta sem vagyunk hálásak nekik…

Károlyi Mihály, aki – némi képzavarral – mindig az események ütőerén tartotta kezét, szinte az újságokból értesült, hogy a kormány és ő is lemondott. Kissé talán meg is lepődhetett, mikor a neki tulajdonított proklamációban ilyesmiket olvashatott:

A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol. A termelés rendjét csak úgy lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi a kezébe.

És a proletariátus kezébe vette a hatalmat…

Ezzel azért volt egy kis bibi. Minden kommunista jellegű rendszer, akármelyik országban is valósult meg, minden egyes esetben arra hivatkozott, hogy proletariátus gyakorolja a hatalmat. Csak épp ez soha, sehol nem volt így. A hatalmat - kezdetben -mindig a az úgynevezett forradalom kirobbantói, vezetői gyakorolták, akiknek legtöbbször annyi köze volt a proletariátushoz, hogy tán néha láttak is valódi prolit az utcán.

Később, ha már a berendezkedés valamennyire megszilárdult lehetett akár választásokat is tartani. Mert milyen kommunista vezető az, aki még egy nyomorult választást sem tud megkártyázni, mondjuk, kék cédulákkal? Még később, ha már csak egy pártból lehet választani - többi gondosan betiltandó! -, akkor már úgysem lehet hézag…

Március 21-én, ha valaki nem tudta, mi az ábra – és akkori elődeink nemigen tudhatták, mert a kommunizmus még nem mutatkozott be -, azért elkezdhetett gyanakodni, mikor a Tanácskormány egyik első rendeletével bevezette a statáriumot, meghirdetve, hogy a „bűnösök” fölött a forradalmi törvényszék ítélkezik. Mert kell a vörösterror!

Lukács György népbiztos – később híres filozófus lett és máig sokan vallják büszkén tanítványainak magukat, még valami szoborról is hallottam harangozni vele kapcsolatban – így írt erről:

Mi a vörös terror? A hatalomra jutott proletárosztály el­szánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája avégből, hogy a szocializmushoz vezető út akadályait (ellenforradalom, szabotázs, korrupció, lánckereskedés stb.) eltaka­rítsa a maga útjából. A proletárdiktatúra igazi célja az építés. Az erőszak alkalmazása, a terror, csak védelmi eszköz ebben a küzdelemben. (…)

A dikta­túrának kétségkívül kell hogy legyenek szakaszai, amikor a proletariátus elemi létfenntartása a terror kíméletlen alkalma­zását követeli meg.

És lőn vörösterror.

Meg még sok minden más is. Ha valaki elszántan lapozgatja a történelemkönyveket és olvas a Tanácsköztársasághoz vezető útról és a „dicsőséges 133 nap” – bocsánat, nekünk még így tanították az iskolában – eseményeiről, óhatatlanul két kérdés merül fel benne: Ezek tényleg ekkora marhák voltak? Vagy ekkora gazemberek?

Mert az események határozottan az összeesküvéselméletek hívőit látszanak igazolni: mintha valakik, valamiért szándékosan tönkre akarták volna tenni az országot. Kezdődött Károlyiék azon „zseniális” ötletével, miszerint szélnek kell ereszteni a hadsereget, az emberiség addigi legnagyobb háborúja után, miközben az országot acsarkodó ellenségek veszik körül. Folytatódott ott, hogy a valóban sikeres Északi hadjárat után a Vöröshadsereg által vérrel megszerzett területeket, csak úgy, szinte első szóra feladták. A nagy hirtelen összevakart, de mégis sikeres bizonyuló hadsereget teljesen demoralizálta a döntés. Sok katona egyszerűen fogta magát és hazautazott.

A vörösterrort oly szívesen alkalmazó Lenin-fiúk áldásos működésének hála, akik addig rokonszenveztek a bolsevik kormány által hirdetett elvekkel, kezdték belátni, hogy ez azért, így, nem igazán kerek. Másról harsog a propaganda és egészen más valóság.

A beígért földosztás élből elmaradt. A földre váró szegényparasztok simán hoppon maradtak, természetes, hogy nagyot esett a szemükben a „proletárhatalom” ázsiója. A vallásos rétegeket – és ne felejtsük el, a 20. század elején még sokkal nagyobb szerepe volt a társadalom életében a vallásnak, mint a 21. század elején -, mélyen sértette a rendszer deklarált és fennen hirdetett ateizmusa. A szocializálás, azaz a közös állami tulajdonba vétel pedig az egykori tulajdonosoknak nem tetszett, egészen érthető okokból. Annak se örülhetett mindenki, hogy az internacionalizmus jegyében „választók és választhatók más állam polgárai is". Akármekkora is volt kezdetben a Tanácsköztársaság támogatása, az olyan gyorsan olvadt, mint nyári melegben a hó.

És ha már a nyarat említettem, június második felében parasztgazdák, hadviseltek felkeléssorozata robbant ki. És jött a ludovikások lázadása június 24-én…

Válaszul pedig jött a már bevált vörösterror. Az életképtelen rendszer urai erőszakkal igyekeztek fenntartani hatalmukat. Nem ment sokáig.

A Tanácsköztársaságban az volt a legnagyobb jó, hogy csak 133 napig tartott…

Forrás: Wikipédia

Kép: A hírhedt Lenin-fiúk vezérei: 1. Cserny József parancsnok, 2. Papp Sándor, 3. Radányi Kornél, 4. Nével József, 5. Natusek Szaniszló (Wikipédia)

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/36363/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?