Mátyás király esete történelemhamisítással

Cabe

Történelmet sokféleképp lehet írni, az egyszerű polgár, elvárná, hogy nagyjából igazat olvasson a történelemkönyvekben. Tévedések persze előfordulhatnak, de a szándékos hamisítás az már egy másik eset.

Ennek remek iskolapéldája – hogy aktuálisak legyünk – az 1443. február 23-én született Hunyadi Mátyás esete a román történetírással. Az még csak hagyján és természetesnek mondható, hogy a Kárpátok Géniuszának (Nicolae Ceauescu) országlása idején a romániai tankönyvek (beleértve ebbe az erdélyi magyar nyelvű tankönyveket) is Hunyadi Mátyást, mint a nagy román királyt emlegették. A kommunista diktátor ezúttal sem talált ki semmi újat, csak folytatott egy régi, „szép” hagyományt.

Fadrusz János 1902-ben felállított Mátyás királyt ábrázoló szoborcsoportjára valamikor a múlt század harmincas éveinek elején került fel egy tábla, Nicolae Iorga történésztől származó felirattal:

„A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányánál, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult.”

Hunyadi Mátyás származásáról természetesen lehet vitatkozni – elvégre mindenről lehet, legfeljebb nem mindenről érdemes -, de hogy vereséget szenvedett volna? Vegyük csak a történelmi tényeket!

1467-ben III. István moldvai fejedelem - vagy, ahogy arrafelé emlegetik: Ştefan cel Mare – lázadást szított a területet akkor birtokló magyar király, Hunyadi Mátyás ellen. Mátyás a rend helyreállítása érdekében hadjáratot indított, melynek maga állt az élére. A király hadserege mintegy 12000 fős elitalakulat volt, melyet a kor legjobbnak tartott, tehetségüket sokszorosan bizonyított hadvezérei irányítottak: Giskra János, Magyar Balázs és Kinizsi Pál.  A királyi had mind felszereltségében, mind ütőképességében messze felülmúlta a lázadók haderejét, akik semmi esetre sem vállalhatták ellenük a nyílt ütközetet. Már ha nem akartak gyors és csúfos véget érni…

Nem akartak, ezért inkább a felperzselt föld, a cselvetés, gerillaharc taktikájával igyekeztek szembe szegülni a magyar csapatokkal.

Mátyás serege a megerősített, elbarikádozott Ojtozi-szoroson kelt át, a könnyűfegyverzetű védekezőknek nem sok esélye volt az ellenállásra. A magyarok egyszerűen felégették maguk előtt a torlaszokat. November 29-ére már elfoglalták Románvásárhelyt. István vajda, látva, hogy ennek bizony fele se tréfa – még a külföldről toborzott segédcsapatok se sokat érnek a magyarok ellenében – több ízben is békeajánlattal kereste meg Mátyást, aki ezekre nem sok ügyet vetett. December 13-ára a magyarok már megszállták Moldvabányát.

Ştefan cel Mare követei itt ismételten a király elé járultak, hátha elérnek valamit… De ha nem, az se olyan nagy baj, mert ezúttal a követeknek volt még egy, nem mellékes feladata. A királyi sereg kikémlelése, a gyanakvás elaltatása.

És ez fényesen be is jött nekik…

A magyar sereg békésen vacsorázott. Elbizakodottságból, vagy szórakozottságból még különösebb őrséget sem állítottak. Nem volt nehéz rajtuk ütni…

Több irányból törtek a városra és rögtön el is kezdték a gyújtogatást, hogy minél nagyobb pánikot keltsenek. A támadás ötlete és terve nem volt rossz, a váratlan rajtaütés, a védekezők felkészületlensége, a meglepetés mind a lázadók malmára hajtotta a vizet. A helyzet kifejezetten kritikus volt, a magyarok nem tudták igazán kihasználni haditechnikai fölényüket.

A városközpont védelmét a király személyesen irányította, könnyű célpontot nyújtva rá pályázóknak. Két nyíllövés és egy dárdaszúrás is érte, ennek ellenére nem tette le a fegyvert. Csak több órás küzdelem után sikerült legyőzni a támadókat, még Stefan cel Mare is fogságba esett, de egy óvatlan pillanatban sikerült kereket oldania. A szemtanú, Janus Pannonius leírása szerint a moldvabányai csatában tizenegyezer moldvai és négyezer magyar vesztette életét.

Ez volt az a „fényes győzelem”, melyet oly lelkesen emlegettek a Mátyás szobrot elcsúfító táblán.

Mátyás a csata után sebesülése és a közelgő tél miatt valóban visszavonult. Új hadjáratra nem került sor, mert nem volt ki ellen harcolni. III. István követei a magyar királyi székhelyen vazallusi hűségesküt tettek Mátyásnak.

 És ez a - finoman fogalmazva – csúsztatás, még nem is rengeti annyira az eget, mint dr. M. Dogaru azon vidám állítása, hogy Árpád seregében az „ungurok” kisebbségben voltak, viszont román csapatok is harcoltak benne…

Vagy az a mókás felvetés, mely a kilencvenes években jelent meg egy „ismeretterjesztő” magazinban, miszerint Alexandru Ciuma din Chiurus román tudós állította össze az első tibeti-angol szótárat és nyelvkönyvet, és egy japán templomban szobrot is állítottak neki. Persze, hogy Kőrösi Csoma Sándorról volt szó…

Forrás: Wikipédia; Szabadfold.hu; Lakatospal.hu; 3szek.ro; Fotomedia.hu;

Kép: Mátyás emlékműve Kolozsvár főterén

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/34319/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?