A magyar huszár mindig feltalálja magát

Cabe

és olykor mást is…

1874. november 9-én, délelőtt 9 óra 55 perckor, a párizsi Place du Trone-nál tömeg és hihetetlen lelkesedés fogadott egy fáradt, poros utazót és megviselt lovát. A lovast Zubovics Fedornak a lovát Caradocnak hívták.

A fiatal honvédhuszár főhadnagy ezúttal nem mindennapi sportteljesítményével hívta fel magára - és persze a magyar huszárokra - a világ figyelmét. A Bécs-Párizs távolságot, az akkori útviszonyok mellett, egyazon lóval, váltás nélkül, mindössze tizenhárom nap alatt tette meg. A néhai nagy francia író, Jules Verne ilyen urakról írt regényeket anno, akik fogadásokat kötnek valószínűtlen vállalkozásokra – mint a Nyolcvan nap alatt a föld körül-ben -, aztán rendre megnyerik azokat. Zubovics akkor arra fogadott tízezer forintban egy osztrák gróffal, hogy két hét alatt lelovagolja az említett távot. Az osztrák volt annyira óvatlan, hogy tartotta a tétet. Pedig már keserű tapasztalatokat szerezhetett Zubovics produkcióiról, mikor arra fogadott vele 5000 forintban, hogy télen, jégzajlás idején az átússza a Dunát.

De ki is volt ez az érdemes sportember?

Kezdjük ott, hogy

Huszárként a Monarchia egyik elit alakulatánál, a 9. számú Liechtenstein-huszárezrednél kezdte szolgálatát, részt vett az 1866-os porosz-osztrák háború legnagyobb ütközetében, a königgrätzi csatában. De valószínűleg úgy érezhette, hogy igazi magyar huszárhoz, nem méltó, hogy a Habsburgok alatt szolgáljon, mert 1867-ben már másutt, más oldalon harcolt.

Egyike volt a marsalai ezernek, akikkel Garibaldi partra szállt Szicíliában, hogy felszabadítsa a szigetet az idegen uralom alól. Itt ugyan fogságba esett, de sikerült megszabadulnia. Visszatért hazájába és ismét az osztrák seregben szolgált. Ezúttal közhuszárként kezdte – valószínűleg a szicíliai „kis kalandja” miatt fokozhatták le -, de a teljesítménye - meg a királyi kegy – gyorsan újra tiszti ranghoz juttatta. 1869-ben már tiszt a megalakuló honvédség nyíregyházi alakulatánál.

1872-ben kilépett a tényleges szolgálatból, de csak azért, hogy átruccanjon Egyiptomba. A kairói alkirály szolgálatában állt 1874-ig. Itt esett meg vele a nevezetes sztori, amiután mindközönségesen csak új Toldi Miklósként emlegették.  Történt ugyanis, hogy a városban valami óvatlanság folytán elszabadult két bivaly. Az emberek menekültek, rémületük a folyóba ugráltak, nem így Zubovics. Irtózatos magyar káromkodásokat harsogva rontott a két bivalyra, meghökkentve a jószágokat. Az persze még így sem lehetett mindennapi teljesítmény, hogy egymás után leteperte azokat, és tartotta, míg megbéklyózták a lábaikat.   

Kairói kalandjai után állította fel a poszt elején szereplő világrekordot. De nem hagyott fel a katonáskodással sem. 1875-ben Spanyolországban harcolt a miriditák ellen. Az 1877-78-as török-orosz háború természetesen a török oldalon találta, tán úgy vélte egy igazi magyar huszárnak van némi számadása a szabadságharc leverése miatt az orosz medvével.

Itteni kalandjait nem kisebb író, mint Gárdonyi Géza örökítette meg, Mócs Zsigmond visszaemlékezései alapján:

Hajnalban már ott lovagoltunk egymás mellett az erdőben. A csapat lassan és csendben haladt. A vezetők csak egy kis zsebkendőforma piros zászlóval jelezték, hogy mikor merre kell fordulnunk. — Itt megálljunk, — szólt Zubovics egy cserjésben. —- Mihelyt az ágyu megdördül, hátba kapjuk a muszkákat. Alig, hogy ezt kimondja, megböffen túlról egy török ágyu, s utána bődül még vagy harminc. Halljuk is mingyárt, hogy az oroszok felelnek. Ez aztán a litánia, fiuk! A föld rengett az iszonyu dörgésektől. —- No most! — kiáltott Zubovics. Azzal megsarkanytyúzza a lovát valamennyi, és ki az erdőből! Akkor láttam a tisztáson a nagy kavargó muszkatábort. Füst és por, dörgés és csattogás mindenfelé. A lovak úgy repültek, hogy alig érte a lábuk a földet. Csakhamar észrevettem, hogy az én lovam a közemberek sorába ragadt, és hogy Zubovics nincs mellettem. — Fodri! — kiáltottam háromszor is. De biz az én hangomat a csata pokoli lármája elnyelte. Jól marokra fogtam hát a kardomat; — és be a muszkák közé! Vágtam jobbra, balra, mint a tüzes istennyila. Húll a muszka, mint a tök. De mi történik? A lovam megvadul és kiront oldalra. Mingyárt láttam, hogy ebből baj lesz, de azért csak vágtam akkorákat, hogy a karom majdcsaknem kificamodott a helyéből… — Hát az ebadtát, úgy húll a muszka, mint a karalábé. Én se nem láttam, se nem hallottam, mint a fajdkakas, az alakok csak kékesszürke árnyakként tüntek föl mellettem. A lovam utcát rombolt a muszkák között, én meg dolgoztam veszettül, úgy, hogy tetőtőltalpig egy csurom vér voltam…

Valódi hírnevet azonban mégsem fenegyerekhez méltó tetteivel – egy ízben az egész kecskeméti huszárezred teljes tisztikarát kihívta párbajra, csak Fehérváry, akkori hadügyminiszter közbelépésére maradt el az „ütközet” – szerezte. 1882-ben öt évi kutatás, fejlesztés után végre sikerült befejeznie később világhírűvé vált találmányát, a szárazföldi torpedót – egyfajta aknát -, melyet az osztrák-magyar hadseregen kívül Svájc, Svédország, Dánia, Kína és Szerbia is megvásároltak.

Nevezetes eseteinek, a róla szóló anekdotáknak csak egy töredéke fért a blog szerény keretei közé.

Az igazi magyar huszárvirtus e jeles képviselője 1920. október 15-én hunyt el Budapesten, hetvenkét esztendősen, alaposan rácáfolva a kishitűek vélekedésére, miszerint a veszélyesen élők korán halnak.

Forrás: Wikipédia; Vasárnapi Ujság 1874. 47.; Vasárnapi Ujság 1874. 48.; Vasárnapi Ujság 1911. 14.; Zalai közlöny 1939. október 7. – Kellér Andor – Fedor, a rettenetes;

Kép: Vasárnapi Ujság 1874. 48.

 

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/33912/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?