A cattarói matrózlázadás

Cabe

1918. február 1-én több, a Monarchia cattarói hadikikötőjében állomásozó hadihajóján a fellázadt, elégedetlen matrózok, kezükben fegyverrel vették át parancsnokságot.

Élt a kommunista történetírásban – és tanításban – egy érdekes toposz. Ez, úgy nagyjából – kis túlzással – így hangzott: a cattarói hős, bolsevik matrózok szabadságvágytól hajtva, felkeltetek nyúzóik ellen, de jött Horthy Miklós fehér lován, az óceán habjain vágtatva és kardját lengetve, saját kezűleg fojtotta vérbe a felkelést, megtizedeltette az ártatlan proletár-matrózokat.

Ezzel szemben…

Még január közepe táján volt Bécsújhelyen egy komolyabb sztrájkhullám ez adta az ötletet, lendületet, hogy itt is kéne tenni valamit. Cattaróban és Pólában, a két hadikikötőben szinte egyszerre lázadtak fel a matrózok. Pólában lázadás kimerült jelszavak skandálásban – bizonyos források szerint folyton azt kiabálták: „Hurrá, hurrá!” - ezzel gőzöm sincs mit akarhattak elérni, mint ahogy azt sem értem, hogy milyen indokkal távoztak a vacsoráról. Tán rosszul főzött a szakács…

A már-már komikumba hajló, pólai akciótól eltérőn, Cattaróban jóval komolyabb volt a helyzet. Itt lazán feltörték a fegyverraktárakat, SMS St. Georg páncélos cirkálón puskával, szuronnyal felfegyverzett matrózok követelőztek és lőttek az őket csillapítani próbálókra. A hajóra felvonták a vöröszászlót, ezt a példát több másik hajó legénysége is követte.

Meglehetősen nagy volt a fejetlenség, egyes hajókról a lázadó matrózokat a partra tették, más hajók, ahol nem történt különösebb incidens, elhajóztak.

A St. Georg számított a lázadás központjának, itt alakult a meg központi matróztanács. Megfogalmazták követeléseiket. A szárazföldre fegyveres járőröket küldtek. Tárgyalásokba kezdtek a flotta tisztjeivel.

Hamsa ellentengernagy - miután távozott tőle az aktuális tárgyalóküldöttség – kijelentette, hogy az egész csak vihar egy pohár vízben, a lázadásnak gyorsan vége lesz. Nem ismerem az ellentengernagy további sorsát, de ha minden kötél szakadt, jósként is megkereshette volna betevőjét…

Mivel Pólában gyorsan normalizálódott a helyzet, az ottani erők nagy részét Karl Seidensacher ellentengernagy vezetésével Cattaróba vezényelték át, a lázadás letörésére. A felkelők a határozott fellépés és a túlerő láttán harc nélkül megadták magukat. Február 3-án már vége is volt a felkelésnek.

A lázadás szomorú mérlege: a négy vezetőt halálra ítélték, hét másik résztvevőt életfogytiglanra, további 385-öt pedig hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Azt már csak az érdekesség miatt teszem hozzá, hogy ez utóbbiak közül – egy kivételével – mindannyian amnesztiában részesültek még a háború során. És mint tudjuk, a Nagy Háború már nem tartott sokáig.

Nincs a világnak olyan haditengerészete és hadserege, amelyben kitüntetéseket osztogatnának felkelésért, zendülésért, különösen nem háború idején. A háború pedig még javában zajlott... Ezt tekintetbe véve, a megtorlás nem is tűnik túl szigorúnak. Persze ez nem sokat számított a négy kivégzettnek. Sajnos, számukra akkor véget ért a világ. De a többiek egész jól megúszták…

Maximilian Njegovan admirális viszont - aki alig egy esztendeje volt a Császári és Királyi Haditengerészet parancsnoka – végleg leszerepelt. Az még hagyján, hogy a matrózok ellátását alig tudta biztosítani – ez leginkább a matrózokat zavarta, fel is keltek -, de az üzemanyag és felszerelésellátás is akadozott a vezetése alatt. Arról az apróságról meg már ne is beszéljünk, hogy felőle a Regia Aeronutica (az olasz légierő) simán, különösebb kockázatok nélkül bombázhatta az Adria felénk eső partján álló városokat. A cattarói lázadás után - a háború során több ízben is kitüntetett – admirális lemondásra kényszerült. Utóda egy ellentengernagy, bizonyos Horthy Miklós lett…

Akkor pontosan mi is volt Horthy Miklós szerepe a cattarói matrózlázadás „vérbe fojtásában”? Hogy tömören összefoglaljuk: semmi. Ott sem volt. Ez persze nem akadályozott meg bizonyos 1945 utáni történetírókat, hogy remek legendákat gyártsanak a kegyetlenségéről, hogyan akaszttatta, lövette főbe a matrózokat. Már a „vérbe fojtás” is kissé túlzónak tűnik, tekintettel az áldozatok számára. Horthy Miklóst ítélje meg mindenki a saját szájíze szerint, de ebben az ügyben nem valami sok szerepe volt…

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/33485/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?