A kapitány, aki sosem élt, de utcát neveztek el róla

A hős Guszev kapitány története 1945-ben kezdődött, annak ellenére, hogy 1849-ben végezték ki. Állítólag. Költője, Illés Béla a szovjet felszabadító, akarom mondani megszálló hadsereg színeiben, őrnagyként tért vissza Magyarországra.

Illés 1895. március 22-én született Kassán. A szépreményű ifjú 1916 szerzett doktorátust a Budapesti Tudományegyetemen. Oktalanság lenne tehetségtelennek nevezni, maga Ady Endre ajánlotta be őt Nyugatnál, itt jelentek meg első írásai, ugyanabban az évben.

Aztán véget ért a nagy háború, kitört a béke, ami – sajnos – nem sok békességet és örömöt hozott az ország számára. Vegyük például a Tanácsköztársaságot… Azaz ne vegyük. Volt és kész, Illés Béla pedig oly lelkesen támogatta, hogy bukása után emigrálni kényszerült. Először Bécsbe emigrált, majd Kárpátalján próbálkozott újságírással, de letartóztatták és kiutasították Csehszlovákiából. Visszatért Ausztriába, de itt sem nézték túl jó szemmel erősen kommunista színezetű tevékenységét, kiutasították. Feltehetően elunta a kísérletezést és végül abban az országban keresett menedéket, melyet mindig is szellemi hazájának tartott. Itt szívesen látták, még karriert is sikerült csinálnia, a Szovjet Írók Szövetsége titkárságának munkatársa lett. Megúszta a sztálini tisztogatásokat – ez nem lehetett egyszerű, bizonyítja életrevalóságát – és a II. világháború alatt belépett a szovjet hadseregbe. Már őrnagyként vett rész Budapest ostromában. Ekkori működéséről így írt Sebő Ödön: A halálra ítélt zászlóalj című művében:

De természetesen volt a rablásra és fosztogatásra törvényes mód is, amikor valamelyik fél kinyilatkoztatta, hogy a zsákmányolás megengedett. Ebbe minden belefért. Ilyen rendelkezése volt a szovjet hadvezetőségnek (még az is, amit Illés Béla — magyar nyelvű — szovjet őrnagy kijelentett, miszerint a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak.)

Csak félreértések elkerülése végett: a szovjetek nem felszabadítani jöttek Magyarországot, hanem elfoglalni, megszállni. Bár az kétségtelen, hogy az akkori üldözöttek felszabadulásként élhették meg érkezésüket, valójában nem történt más, mint az egyik megszálló hatalmat felváltotta egy másik. Némi óra és egyéb hadizsákmány gyűjtögetéssel, valamint a magyar hölgyek vegzálásával egybekötve.

Az Budapest ostromáról csak annyit, hogy – nekünk még így tanították az iskolában -, hogy a szovjet haderő szándékosan nem vetett be nehézfegyvereket, a várost és lakosságot megkímélendő. Ez kétségkívül sikerült is nekik, érdemes megnézni az ostrom alatt és után készült fényképeket, sehol egy romos ház, betört ablak, mindenütt rend és tisztaság…

És ezzel el is érkeztünk a lényeghez. A kamuhoz, hazugsághoz. Azt már kisiskolásként is sejtettem, hogy nincs a világnak olyan hadserege, amelyik egy ostrom során ne vetne be mindent, amije csak van. Még ha nem is törődnének a túl nagy emberveszteséggel – ahogy a szovjet hadvezetést az ilyesmi nem nagyon érdekelte -, azt biztosan nem kockáztatnák meg a szovjetek, hogy ne teljesítsék Sztálin generalisszimusz terveit.

És ez az ostrom túl sokáig tartott…

Majdnem annyi ideig, mint a sztálingrádi csata. Utána meg történt, ami történt. Sok mesélhettek volna, meggyalázottak és málenkij robotra hurcoltak, de nem kérdezték, nem is hagyták őket szólni.

Szólni itt már csak olyanoknak volt joga, mint a „hős” Illés őrnagy. Azt nem tudom, maga találta-e ki, vagy parancsba kapta, de kiagyalt egy édes-bús legendát – sok ilyen született akkoriban és azután, kellett a rendszernek a legitimálás – a hős Guszev kapitányról.

A történelmi csalás, irodalmi félretájékoztatás iskolapéldája lett az ügy. A sztori nagyjából úgy szólt, hogy Alekszej Guszev 1849-ben kifogásolta a szabadságharc elleni cári intervenciót és ezért hat társával együtt jól kivégezték Minszkben. Illés először 1945 februárjában írt róla az „Orosz tisztek Kossuth Lajosért” című cikkében. A kamu annyira megtetszhetett neki – és természetesen másoknak is -, hogy a történet bekerült az 1948-as kiadású, 8. osztályos történelemtankönyvbe, megalapozva – vagy épp folytatva - ezzel a történelemhamisítás haladó hagyományát.

Az akkori magyar kommunista vezetőknek - és támogatóiknak, a szovjet megszállóknak -, nagyon bejött a sztori, mely két nép örök és megbonthatatlan barátságát volt hivatott történelmi alapokra helyezni, hogy 1951-ben az V. kerületben még utcát is neveztek el Guszevről. Az utcában az egyik ház falán tábla hirdette Guszev százados dicsőségét. Ezt, mármint a tábla meglétét, mint megrögzött emléktábla nézegető, magam is tanúsíthatom.  Nyíregyházán pedig telep viselte Guszev nevét…

Az egész csalásban az a legszebb, hogy már 1948-ban bedőlt. Delegáció utazott a Szovjetunióba, hogy megkoszorúzza a kapitány (vagy százados) sírját, aki életét adta a magyar szabadságért. Természetesen egy darab sírt nem találtak, az is kibukott, hogy az Illés által idézett dokumentumok nem léteznek. A személyek, akikre forrásként hivatkozott, már meghaltak. Se tagadni, se megerősíteni nem tudtak semmit.

Ennek ellenére, az átverés gördült tovább, olajozottan. Illés maga sohasem ismerte el történelemhamisítást. A hatalomnak meg úgy kellett egy ilyen hős, mint egy falat kenyér… Az, hogy hülyeséget tanulnak a gyerekek az iskolában nem érdekelt senkit. Nem ez volt az egyetlen sületlenség, amit oktattak.

Illésnek nem ez volt az egyetlen történelmi hoaxa, de kétségkívül ez a legsikerültebb, a leghíresebb.

Illés Béla kiváló működését kétszer is Kossuth-díjjal honorálta az akkori rendszer. 1974. január 5-én hunyt el. Guszev kapitány dicsősége egészen 1990-ig tartott, akkor kapta vissza a Sas utca régi nevét.

Forrás: Wikipédia; Vörös Boldizsár - Irói fikció, mint történeti legitimáció: a Guszev-ügy; László T. András - Ki volt Guszev kapitány; Donci.blog.hu; Szoborlap.hu

Kép: Guszev százados mára már elbontott nyíregyházi emléktáblája

2
http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/32953/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Cabe
Cabe válasza: Zoltán bejegyzésére 2017-01-06 05:24:00
Köszönöm! Ha sokat hall valamit, a dolgozó, néha óhatatlanul el is írja... Javítva!
Válaszolok
Zoltán 2017-01-05 09:45:16
Éppen az illésbélák, Kádár (és Rákosi) efféle sunyi, "apró dögei" röffentették Kárpátalja nevét Kárpát-Ukrajnaként. A mindig is bolsevik ÉS-ben még a rendszerváltás éveiben is cikket írt valami ávós süvölvény, követelve, hogy továbbra is Kárpát-Ukrajnaként nevezzük számos elrabolt országrészünk egyikét. Ha már úgy alakult, hogy az oroszok/szovjetek kapzsiságukban még az ellopott területből is tovább harácsoltak maguknak egy szeletet, legalább magyar nevét őrizzük meg (Ugocsa non coronat!) Itt az ideje, hogy ez a förtelmes szószörnyeteg végképp elmerüljön a kommunizmus mocsarában.

A cikk egyébként kitűnő.
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?