Mikor a magyar huszár leszáll a lováról

Cabe

vége a világnak. Legalábbis így érezhették az oroszok 1914 decemberének elején, mikor a Kárpátokban megállította őket a monarchia hadereje. A magyar földre betörő oroszokat visszaverték, harminc évig nem is próbálkoztak újra.

Az orosz katonai taktika már a cár alatt, a Nagy Háborúban is ugyanaz volt, mint később, a II. világháborúban. Kimeríthetetlen tartalékaik – ember és hadianyag, nyersanyagforrás – biztos tudatában nem számított a veszteség. Csak a cél elérése! Ezen alapult az orosz „gőzhenger” taktika, folyamatos nyomás alatt tartani az ellenséget és az előbb-utóbb úgyis megtörik. De Limanovánál bebizonyosodott, hogy mit sem ér a nagy számok törvénye, mit sem jelent a túlerő.

Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg, az orosz fővezér úgy vélte, hogy döntő csapást mérhet a „dunai monarchiára”, amely a rendelkezésére álló erőket megosztva, egyszerre harcolt a Balkánon és Galíciában. A monarchia csapatai nem várhatnak segítséget a németektől, akik úgy vélték, hogy karácsonyra már Párizsban masíroznak a csapataik, de fő haderejük elakadt, állóháborúban kényszerült Franciaországban. Az első lengyelországi hadjárat kudarcba fulladt, a német, magyar, osztrák erőket visszavetették a sziléziai határig, Krakkóig. Hihetetlen szám, ha belegondol az ember, de a monarchia eddig mintegy 800 000 katonát veszített, halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban.

 Molnár Ferenc, aki nem csupán a Pál utcából küldte haditudósításait, de Galíciából is, így írt a helyzetről:

A huszárokra úgyis nagy szükség volt. Limanowa mellett a hadvezetőség hirtelen csinálta a védővonalat, amelyet tartani kellett mindhalálig, amíg Artz tábornok meg nem érkezik. Már akkor egymás után kapaszkodtak fel ide Tymbark felé Artz tábornok vonatai, jöttek már Hadfy kassai honvédei, Molnár-honvédek, a Daubner-honvédek, már a galíciai völgyekben szuszogtak velük a vonatok, de még messze voltak. A szomszédban Roth tábornok nagyszerűen tartotta magát, Szurmay tábornok egyenesen a budai íróasztal mellől rohanvást jött seregével Magyarország felől, már minden megvolt szervezve, már szorult a gyűrű az orosz körül, – csak, az Istenért, ezt a szegény Limanowát tartsátok az utolsó emberig, hogy itt keresztül ne jöjjön az orosz. A vezérkar egy kis vonalat húzott a térképen Limanowa mellett, ez volt az élet és halál vékony kis vonala, ebbe a vonalba feküdt bele mindenki, aki a környéken volt (…)

És ők tartották a vonalat. Mi az, hogy tartották?!

Az elhúzódó ütközetben december 11-ére világossá vált, hogy a város melletti Jabłoniec-magaslat jelenti a helyzet kulcsát. Aki azt birtokolja, azé lesz a diadal. És hajnalban, a huszárok, lovaik nélkül, Muhr Ottmár ezredes parancsnoksága alatt, megindultak, hogy visszaszerezzék azt az oroszoktól.

Roham, bele a halálos golyózáporba. Hiszen Muhr ezredes azt kiáltotta: „Előre fiúk! Éljen a király!” Roham. Karddal a kézben esnek a huszárok a túlerőben lévő ellenségre. A véres közelharcban a kilőtt puskák tusával hadakoznak. Nincsenek vonalak, csak az acél és a vér kavalkádja. És akár hajdan, a nagy elődök, Rákóczi kurucai, a magyar huszárok ismét bebizonyítják, az ilyen küzdelmekben nincs párjuk. Hiába esik el golyótól találtan Muhr ezredes, akad, aki a helyébe áll. A tisztek példamutatón küzdenek, esnek el, mint az olimpikon kardvívó Szántay Jenő huszárszázados. És önfeláldozásuk nem volt hiábavaló, A 39. honvédhadosztály egyik dandárja közben megkerülte az oroszokat és itt összetalálkozott a Szurmay Sándor tábornok vezette haddal.

A két irányból támadó lelkes honvédcsapatok végül december tizenkettedikén ölelhették meg egymást a véráztatta magaslaton.

Muhr Ottmár Bécstől posztumusz nemességet nyert és a Lipót-rend lovagkeresztjével tüntették ki. De Lengyelországban sem feledték „Lengyelország megmentője” nevét, az elesett huszároknak emlékművet állítottak, Muhrnak mauzóleum-kápolnát emeltek.

Ottmár fiai századosként szolgáltak a II. világháborúban. Győző fogságba esése és Albert 1941-es halála után a Muhr nevet védetté nyilvánították a honvédségnél, az otthon maradt két kisebb fiúnak már nem kellett bevonulnia

Fotó: Muhr Albert (Mno.hu)

Forrás: Wikipédia; Honvedelem.hu; Mno.hu; Huszarmuzeum.hu; Nagyhaboru.blog.hu;

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/32232/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?