Málenkij robot

Cabe

Kicsike munka – amiről aztán kiderült, hogy kőkemény meló, de legalább embertelen körülmények között kell végezni. És persze nem a szomszéd utcában, hanem, esetleg Szibériában. Örülhetett, ha pár év után hazatért, aki tán csak egy kis kenyérért ugrott le.

1944. november 12. adja ki a 4. Ukrán Front a 0036. számú – a rendszer természetéből fakadón: szigorúan titkos – parancsát, amely alapján először a megszállt Kárpátaljáról, majd az egész országból kényszermunkára hurcolnak embereket. Ezt a parancsot egészítette ki, írta felül a későbbi, 0060. parancs, melynek értelmében:

A mozgósítottak vigyenek magukkal: meleg felsőruhát, 2 pár hordható állapotban levő lábbelit, 3 rend fehérneműt, ágyneműt és takarót, evőedényt és 15 napi élelmet. Az egész súlya ne haladja meg a 200 kg-ot fejenként.

Mármost, ha épeszű ember elolvassa a kiegészítést, teljesen világossá válik számára, hogy itt nem valami pár perces, vagy pár órás „mulatságról” van szó. Sokkal többről, olyasmiről, amit jobb megúszni. Sajnos, nagyon sokaknak ez nem sikerült. És sokan, nagyon sokan sosem tértek közülük haza. Ott nyugszanak valahol a távoli Oroszországban, egy jeltelen tömegsírban. És hozzátartozóik sosem tudták meg, pontosan, mi is történt velük.

Több oka is volt ennek a kegyetlen tréfának – málenkij robot -, melyet oly sok helyen eljátszottak. Először is: a bosszú. A megszállt területeken a bűnösnek minősülő nemzetek, nemzetiségek – elsősorban a német, de többek között a magyar - elleni megtorlás.

Másodsorban – vagy tán ez volt az első számú ok? -, szükség volt rabszolgamunkásokra.  A gondolatnak, hogy „a legyőzött ellenséges ország ne csak anyagi jellegű kártérítést fizessen, hanem munkaerejével közvetlenül is járuljon hozzá a háború utáni szovjet újjáépítéshez”, nem orosz, hanem – sajnos - egy magyar közgazdász, Varga Jenő volt a valószínűsíthető ötletgazdája – írja Baráth Magdolna könyvében.

A Szovjetunió a háború alatt hihetetlenül sok embert veszített. Nem csak a rendkívül mostoha körülmények, az ellenség miatt, de a veszteségekben nagy szerepe volt a „semmi áldozat nem túl drága a győzelemért” gondolkodásnak és a zseniális katonai taktikának, miszerint: „Hurrá, rohamra! Ha nem mégy, hátulról géppuskázunk le!”.

Harmadsorban, ahonnan elhurcolják a hadra fogható férfiakat – és nőket – ott biztosan nem robbannak ki felkelések, partizánháborúk a megszállók ellen. És bármily meglepő – mai felfogással nehezen érthető -, az okok között szerepel a kommunista tervgazdálkodás is. Adott területen, megadott számú hadifoglyot kellett ejteniük az előretörő csapatok, megvolt az előirányzott kvóta. És melyik parancsnok merte volna vállalni azt a rizikót, hogy ő, pont ő nem teljesíti a tervet? A sztálini rendszerben az ilyesmi nagyon nem volt egészséges…

A helyzet tehát adott volt. Kezükben a katonai erő, az egyetlen hatalom, előttük a védtelen polgári lakosság. És kihasználták a helyzetet…

A családi legendárium szerint nagybátyámat – nagymamám testvérét – Debrecenben kapták el, ahol, mint katonaszökevény fejtette ki áldásos tevékenységét. Szökevény úgy lett belőle, hogy a többiek egyszerűen kihaltak mellőle, alakulatából mindössze hárman maradtak meg az alföldi páncéloscsata után. Arról az ütközetről csak annyit, hogy egyes források szerin ez volt a II. világháború második legnagyobb tankcsatája, a kurszki csata után.

Az öreg – aki akkor persze még ereje teljében lévő fiatalember volt – két társával, mire észrevette, hogy mi újság, már a megszállt területen találta magát. Háta mögött a front, előttük meg a rettentő bizonytalanság. Derék debreceni polgároktól kaptak civil ruhát, még hely is akadt, ahol meghúzhatták magukat.

Egyik bajtársával indultak kajáért, mikor néhány oroszba botlottak, akik „kicsike munkára” invitálták őket. Nem mertek ugrálni, ha kiderül róluk, hogy katonák, csak épp szökésben, tán még rosszabbul járnak. Egy kis romeltakarításból meg mi baj lehet? Mentek a málenkij robotra. Nagybátyám évek múltán tért csak haza. A barátja soha.

Kép: Egy kis munka (Wikimedia Commons)

Forrás: Baráth Magdolna: A Kreml árnyékában; Bognár Zalán: Malenkij robot; Sulinet.hu; Wikipédia;

 

 

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/31622/pics/lead_800x600.jpg
Busongó,Fősodor,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?