Mi így szerettük a tankokat

Cabe

így, darabokban. Heverjenek csak szerteszét, mementóul, hogy egy nemzet nem tűrt tovább. Aztán mégis tűrni kellett. Jött Kádár János. Szovjet tankokon. 1956. november 7-én.

A dátum sem lehetett véletlen. A bolsevik forradalom harminckilencedik évfordulóján érkezett meg Budapestre Kádár János első „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya”. Szovjet tankokon jöttek, ahogy a szovjet birodalom provinciájának helytartóihoz illik. És kezdetét vette a „rendcsinálás”-nak aposztrófált leszámolás és bosszú.

Ezen – ha nem lenne végtelenül szomorú és elkeserítő – jót lehetne röhögni. Az egész képtelen, őrült, magának ellentmondó ostobaságon. Mikor a „néphatalom” nevében üldözik, gyilkolják a népet. Mikor a „nép” kormánya mindent megtesz azért, hogy a nép a helyére kerüljön. A börtönökbe. Az akasztófákra. Még az idegen, Haynau sem rendezett akkora mészárlást, nem záratott börtönbe, vagy üldözött el annyi embert, mint az első Kádár-kormány. És az első után jött a többi…

Az emberek meg mentek. Már aki tehette. Sokak muszájból, mert részt vettek a forradalmi eseményekben, mások egyszerűen azért, mert nem akartak újra kommunista iga alatt élni, ismét mások, csak a jobb élet reményében.

Azt el kell ismerni, ügyes kókler volt. Kétlem, hogy 1956 novemberének elején volt-e gyűlöltebb ember Magyarországon, mint Kádár János, a szovjet birodalom alázatos vazallusa és a tankok kegyelméből, magyarföldi helytartója. Ügyesen vitte tovább a „bolsevik” eszmét.

Bolsevik – már maga a szó is hazugság. Már az eredete is jól tükrözi a rendszer hamis voltát. A párt második kongresszusáról származik és csupán egyetlen szavazás eredménye alapján lett a lett a Lenin vezette frakció – amely egyébként kisebbségben volt – bolsevik, azaz többségi, szemben a másikkal, a mensevikkel, a kisebbségivel. A roppant fontos szavazás arról szólt, hogy ki kerüljön a párt lapja, az Iszkra (magyarul: Szikra) szerkesztőségébe. Ezt Lenin és bandája nyerte meg, akik rögtön magukra is ragasztották a bolsevik, többségi nevet. Mintha ők lennének a többségben, mintha többséget képviselnék.

1917-ben, Oroszországban az volt a felállás, hogy a katona békét akart, a paraszt földet, a munkás meg több bért. És mit kapott helyette? Kezdetnek mindjárt egy jó kis polgárháborút, jó sok áldozattal. Aztán jutott a parasznak kolhoz a föld helyett, a melósnak meg propaganda az épülő-szépülő országról. A katona meg készülhetett a következő háborúra, a világforradalom nevében.

És mi volt az ábra ötvenhatban? A parasztnak maradt a téesz. Igaz lehetett később kis háztájija… A melós meg fusizhatott, később géemkázhatott, ha akart. Az, hogy a francia parasztnak tényleg volt földje, hogy német melós sokkal többet keresett ugyanazzal a munkával, hogy az angol értelmiséginek nem kellett tartania a pofáját, hogy svéd szociális rendszer messze felülmúlja a „szocialista” ellátórendszert, arra mindig volt kész magyarázat. A szocializmus építésének kezdeti nehézségeiről, az imperialisták aknamunkájáról.

És a röghöz kötött magyar jobbágy meg bevette. Mert bármennyire is hirdették, hogy itt az emberiség fejlődésének új lépcsője épül, kőkemény jobbágyság volt az, a szabad költözés jogának megvonásával. Még utazni se nagyon lehetett, nem hogy azt mondani: Tele a hócipőm ezzel a marhasággal, szerencsét próbálnék nyugatabbra!

És az ötvenhat november hetedikén érkezett tankok garantálták a „munkáshatalmat”, mely arról volt felismerhető, hogy a munkások csak abba szólhattak bele, amibe megengedték nekik.

Kádár maga is tudta, hogy kamu az egész. Pontosan tudta, hogy működtek a vérbíróság, hogyan ügyködtek a pufajkások. De mivel kiváló kókler volt, bedőltek neki. Utolsó beszédében, melyet már leváltása után mondott el, a pártkongresszusra váratlanul betoppanva, egy vén hazaáruló próbálja kimagyarázni magát a mocsárból. Az elkövetett bűnök, a megnyomorított életek, a bebörtönzött, vagy felakasztott emberek emléke, a kölyöké, akit 16 éves ítéltek halálra, de kivárták a tizennyolcadik születésnapját s csak aztán végezték ki, nyomaszthatta a végre készülő öreget.

És tán sose fog eldőlni, hogy ez csak a vén bűvész utolsó trükkje volt, vagy valóban beismerés…

Forrás: Wikipédia

Kép: Fortepan

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/31535/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?