Fülbe súgott érdek

Cabe

Már kisiskolás koromban sem értettem, mi vitte rá némelyik osztálytársamat, hogy gond, probléma, fennforgás esetén a tanító nénihez szaladjon. Nekem otthon azt tanították, hogy árulkodni csúnya dolog.

Jó atyám még pofonokat is beígért arra az esetre, ha ilyesmit csinálnék. Pofonokat, amiket aztán persze sosem kaptam meg. Azok később jöttek és nem tőle.  Neki nem volt szokása a kiskorú haramiákkal szembeni tettlegesség.

Csak azért e kissé nosztalgikus merengés a múlton, mert megint nem értem. Nem értettem már történelmi tanulmányaim során sem a hölgyeket, urakat, akik szaladtak Bécsbe, panaszra a császárhoz, majd utódaikat, akik Moszkvába mentek a főtitkár elvtárshoz elsírni bánatukat. Most meg Brüsszel járja…

Mert valahová, valakihez fordulni kell, ha padtársam az a beste Ödönke azt mondta, hogy… Mert a Lujzi leöntött tintával…

Az egészben az a legröhejesebb, hogy ezeket a politikai szomszédba szaladgálásokat mostanában is, meg régen is, felnőtt, komolynak mondott emberek művelték, művelik. Akik megsértődtek azon, mert ezért néha mindközönségesen hazaárulónak titulálták őket. És joggal sértődtek meg. Mert nem azok. Egyszerűen fejlődésben visszamaradt árulkodó kisgyerekek. Akik nem küzdenek meg a maguk vélt, vagy valós igazáért. Inkább ráhagyják a tanító nénire, hogy tegyen igazságot. Persze az ő szájuk íze szerint. Mert igaz és való – természetesen – csak az lehet, amit ők állítanak. A többi csak üres locsogás, nemzeti katasztrófa és a diktatúra undorító böffenete.

Besúgók és feljelentők dicső utódai ők, a hajdani, az „átkosban” működő házmestereké, akik sosem mulasztottak el pár rossz szót szólni a lakókról a megfelelően illetékes illetéktelennek. (Ez úton is: elnézést kérek az olyan házmesterektől akik, sosem tettek ilyet!)

Rossz szokásom – biztos nevelési, vagy születési hiba -, hogy mindig megpróbálom megérteni a másik felet is. Rájönni cselekedete mozgatórugóira, mit miért tesz, és ha teszi, az miért jó neki.

Persze értem én, a besúgó mindig valamilyen előnyt remél, vagy egyszerűen csak ártani akar. Bár az ő felfogása szerint, már az nagy előny, ha keresztbe tehet a másiknak. A viccbéli, „oda a tehenem, dögöljön meg a szomszéd tehene is” mentalitás. Persze úgy még sokkal jobb, ha az én tehenemnek semmi baja, de a szomszédé megdöglik…

Az árulkodó mindig tud pár rossz szót szólni a riválisról, az ellenfélről, akit ellenségnek lát. Önmaga, a fennen hirdetett demokrácia, meg persze az ország ellenségének. És közben nem veszi észre, hogy minden épelméjű, tisztességes ember – azért akadnak ilyenek bőven – szemében csak magát járatja le. Mert az nem bátor kiállás, ha egy távoli országban, a klassz fizetésemmel a zsebemben felállok és csepülöm a hazámat. A bátor kiállás az, ha hazamegyek és megpróbálom a saját szám íze szerint alakítani a dolgokat. És olyan fene nagy bátorság se kell hozzá, mert mostanában nemigen hallottam, olvastam arról, hogy politikai okokból sittre vágtak, vagy lelőttek volna valakit.

Lehet, hogy már megint nagyon naiv vagyok, és nem veszem tekintetbe a kőkemény érdekeket. Csak, bár én sem vagyok szent - vagy ha mégis, hát nekem is magam felé hajlik a kezem -, azt sehogy sem tudom elképzelni, hogy a társam, polgártársam, közösségem, vagy a hazám lejáratásával próbáljak előnyt kovácsolni magamnak.

Lehet, hogy korszerűtlen vagyok?

És a végére – ha már iskolás emlékkel kezdtem, a gyermetegség jegyében – egy mondóka kisiskolás koromból:

„Árulkodó júdás”

„Jár a s*ggberúgás!”

(A „júdás” szó nem véletlenül kisbetűs!)

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/30972/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Replika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?