Győzelem Itáliában – Csata a Brenta mentén

Cabe

Ha a korai középkorban, Európában valamelyik ország, nemzet háborút viselt, vagy hadjáratot indított, az a történelemkönyvekben mindközönségesen háborúnak, vagy hadjáratnak nevezik. Kivéve, ha a magyarokról van szó…

 Ők – azaz mi – sohasem viseltünk hadat, nem indultunk hadjáratra. Mi csak „kalandoztunk”… Mintha bizony az akkori magyarok háborúi más kategóriába esnének, mint bármilyen más háború abban az időben. Vegyük például a 899. évi itáliai hadjáratot. Ezt, ahogy olvasom mindenféle könyvekben, mindközönségesen „kalandozásként”, „rabló hadjáratként” minősítik. Többnyire úgy állítják be az eseményeket, hogy a nomád magyarok barbár módon lerohanták a civilizált Itáliát, dúltak, fosztogattak, aztán elpucoltak a zsákmánnyal.

Az az apróság, hogy ez nem egészen így történt, mintha senkit sem érdekelne.

899-ben a Dunántúl nyugati része és a mai Kelet-Ausztria Pannónia őrgrófság néven Arnulf keleti frank király és római császár birodalmához tartozott. Őt 896-ban koronázta császárrá Formózusz pápa, de nem sokkal ezután szélütés érte, tehát kissé nehezen vitte az ügyeit a továbbiakban.

A derék, de beteg úriembernek némi nézeteltérése támadt bizonyos I. Berengár itáliai királlyal, amelyet a kor szokásai szerint leginkább hadakozva szerettek volna tisztázni. Berengár ugyanis esküdött rá, hogy császári cím csakis őt illetheti meg, mivel ő egyenes ági leszármazott Nagy Károlynak, egészen pontosan dédunokája.

És itt kerültek a képbe a magyarok, Arnulf, közvetlen szomszédjai. Szövetséget kötött velük Berengár ellen. A magyar csapatok átvonultak Arnulf területein, anélkül, hogy bármilyen összeütközésbe kerültek volna az ottaniakkal. Az Észak-Itáliára támadó, mintegy 5000 főt számláló magyar sereg vezére valószínűleg Szalárd, Árpád-házi vezér lehetett (egyes nyugati források Saladusként vagy Salodonként említik). Sorra elfoglalták Trevisio, Vicenta, Verona, Brescia, Bergami és Milánó környékét és szeptemberben egészen Paviáig, Berengár király fővárosáig nyomultak előre. Nem csekély fenyegetést jelentve az ellenséges Berengár számára.

Berengár, hogy a további hódításokat és az előírásszerű – bizony, akkoriban gyakorlatilag minden hadjárattal együtt járt az elfoglalt területeken történő zsákmányszerzés, akárki is viselte a hadat - sarcszedést megakadályozza, mintegy tizenötezer fős sereget gyűjtött össze.

Úgy vélte, hogy könnyű dolga lesz a földjeire betört magyarokkal, elvégre azok még csak nem is tartották egyben a seregüket, hanem több csapatra oszolva járták a vidéket. Azonban mihelyt hírét vették az ellenük induló ismét összevonták csapataikat és túlerőben lévő olaszok elől a Brenta folyó irányába vonultak vissza.

Egyes állítások szerint a magyarok, hogy a csatát elkerüljék, még azt is felajánlották Berengárnak, hogy váltságként az összes zsákmányolt holmit átadják neki a békés elvonulás fejében. Ez az állítás elég valószínűtlennek tűnik, tekintve, hogy Arnulf épp Berengár ellen hívta a magyar sereget Itáliába. Azt az apróságot már ne is említsük, hogy a gyors mozgású magyar sereg akár többször is visszavonulhatott volna Berengár erői elől. Ha máskor nem is, akkor minden bizonnyal elszakadhattak volna az ellenük vonulóktól, mikor Berengár serege tábort ütött a Brenta folyó partján…

Akárhogyan is történt, Berengár fölényes túlereje biztos tudatában inkább a csatát választotta. De a csatához meglehetősen kényelmes módon fogott hozzá. Az olaszok letáboroztak a Brenta jobb partján, szekerekkel körülvéve a pihenőhelyüket. Hogy mi vitte őket akkora elbizakodottságra, hogy még a folyó sekély gázlóit sem őrizték komolyabban, az ma már aligha tudható. Az viszont igen, hogy óriási taktikai hibát követtek el. A magyarok átkeltek a gyakorlatilag felügyelet nélkül hagyott gázlókon és két oldalról támadtak Berengárék táborára. Az eget csaknem elsötétítő nyílzápor, a körbeszáguldozó lovasok meglepték a készületlen, pusztai harcmodort nem ismerő olaszokat. Kapkodó ellenállásuk hamarosan összeomlott és a csatát elveszítették.

A magyarok néhány óra leforgása alatt tönkreverték a háromszoros túlerőben lévő ellenséget. Állítólag maga Berengár is csak közkatonának átöltözve tudott elmenekülni.

És a csata után?

Itália a győztesek lába előtt hevert. Egészen Velencéig nyomultak előre, de vízre épült városba beletört a bicskájuk, hiába próbáltak a lovakhoz kötött bőrtömlőkkel hadat viselni hajók ellen… Aztán hírét vették Arnulf halálának és így, az akkori szokások szerint, a szövetség semmissé vált.

Amilyen gyorsan lerohanták Itáliát, olyan gyorsan el is hagyták.

Forrás: Wikipédia; Kurultaj.hu; 

Kép: Magyarhirlap.hu

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/30398/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?