Ártatlan áldozatok

Cabe

2001 a csalódások éve volt. Az új évezred első évében nem indultak űrhajók űrodisszeiára a Naprendszer távoli térségei felé, mint Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick híres filmjében. Kaptunk helyette mást. A terrorizmus léptékváltását. Szeptember 11-ét.

Pocsék egy nap volt. Minden bizonnyal sereg ember született akkor – nem tudom mennyi – és sokan haltak meg. Pont 2995-tel többen, mint kellett volna. Ennyien vesztették életüket a 9/11-ként elhíresült – vagy inkább hírhedett – nap terrortámadásaiban. A terroristákkal együtt.

Értük nem kár – hördülhetne fel bármilyen érző lélek. És tényleg nem nagy kár, hogy az említett urak sikeresen kiiktatták magukat az emberiség génállományából. Az egyetlen gond az, hogy elérték azt, ami mindent idióta öngyilkos merénylőnek vágyva-vágyott célja: meggyilkoltak egy sereg ártatlan embert.

„Az én munkám egy üzenet a hitetleneknek, hogy hagyják el az Arab-félszigetet és hagyjanak fel a gyáva zsidók támogatásával Palesztinában.” – mondta az egyik terrorista még a támadás előtt. És? Elért valamit a céljaiból?

Semmit. Csak annyit, hogy ez a szomorú árnyékvilág csak még pocsékabb hely lett általa. Kösz.

Mi, itt, Európa kellés közepén akkor még nem sokat éreztünk a változásokból, hiszen a borzalom oly messze történt. Láttuk persze a tévében, de ott annyi mindent láthat az ember…

Aztán egyszer csak azt tűnt fel, hogy macerásabb repülőkön utazni, többet vegzálják az embert mindenféle ellenőrzésekkel. Hoztak szépen mindenféle törvényeket az amerikaiak, amelyek kiválóan alkalmasak arra, hogy a tisztes polgárok életét megnehezítsék, ha be akarnak jutni az USA-ba, de kétlem, hogy alkalmazásukkal terroristák széles tömegeit buktatták le.

Az iszlám terrorizmus kora azóta beköszöntött Európában is, nem, mintha bárki is ezt szerette volna. Leszámítva persze a terroristákat. Akik számára lenne egy szerény javaslatom:

Menjenek ki valahová a számukra oly kedves arábiai sivatagba, jó messze minden emberlakta helytől. Ott aztán a társaság egyik fele hősiesen felrobbanthatná magát, a másik fele meg filmre venné az akciót. Aztán a maradék fele robbantaná fel magát, míg a többiek videóznának. És így tovább… Míg a végén csak egy maradna, az összeszedné a felvételeket és eljuttatná a különféle tévétársaságokhoz, hogy az emberek megnézhessék kollégái „megdicsőülését”. Aztán visszamenne a sivatagba és ő is felrobbantaná magát.

A tévétársaságok – szigorúan kései időpontban és dupla tizennyolcas karikával - leadnák a műveket, az egyszerű polgárok meg vagy megnéznék, vagy nem. Aztán legyintenének egyet és törődnének tovább a maguk dolgával.

Így mindenki jól járna. Az elmebeteg fanatikusok is, hiszen meghalhatnának, amiért meg akarnak halni, meg a polgárok is, akik élhetnék a maguk életét, nyugton.

Persze ebből nem lesz semmi. Mert ha az arra illetékesek felfognák a terrorcselekmények, háborúk és hasonló „mulatságok” teljes értelmetlenségét, akkor már réges-rég beköszöntött volna ezen a világon az örök béke kora. Ami – mellesleg – soha nem fog eljönni. Mert – sajnos – mindig lesznek olyan veszett elmék, amikben felmerül az a tréfás gondolat, hogy ő igenis „jobban tudja”, és ezt be is akarja bizonyítani, akár a maga élete árán is. Akár mások élete árán.

A mi dolgunk meg az, hogy elérjük: az ilyenek minél kevesebben legyenek és minél messzebb a többi embertől. Ne bujkálhassanak közöttünk…

És az áldozatok? Az áldozatok, akikről valójában mindez szól? Akinek olyan a meggyőződése, mondjon el egy imát értük. Mert ártatlanok voltak…

Kép: kremerjens - World Trade Center Memorial - The British Library`s albums

 

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/30167/pics/lead_800x600.jpg
Busongó,Fősodor,Kupakői históriák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?