Szondi György, Drégely hőse

Cabe

1552. július 6.-án Hádim Ali budai pasa, csaknem 10 000 fős seregével ostromgyűrűbe fogta Drégely várát. A várat Szondi György száznál alig több katonájával védte…

A kis hegyi vár nem felelt még a kor hadászati követelményeinek, a török veszedelmet megelőzően az esztergomi érsekek vadászkastélynak használták. Várdai Pál érsek 1549-es halálát követően, az esztergomi érseki címet hosszú ideig nem töltötték be, a vár királyi kezelésbe került. A királyi kezelés pedig abban az időben egyet jelentett az elmaradozó fizetésekkel, a mind hiányosabb ellátással, a javítások – netán fejlesztések – elhanyagolásával. Szondi szerette volna megerősíteni, kijavítani a vár falait, különösen azután, hogy egy villámcsapás kisebb tűzijátékot okozott, felrobbantva a vár tornyában tárolt puskaport.

A török fenyegetésnek hírét véve Szondi több segélykérő levelet is írt Ferdinánd királynak. Körülbelül akkora sikerrel, mint Dobó István Egerből. A császári udvarban elolvasták a leveleket, fontolóra vették a kéréseket, javaslatokat, majd pénzhiányra hivatkozva szépen ad acta tették azokat. Nem hiába járta annak idején: Ferdinánd csak süvegként hordja a koronát, hogy a feje ne fázzon…

Veszprém eleste után, június elején bizonyossá vált, hogy Ali pasa Drégely ellen indul. A hír hallatára Bekefalvay Gergely alkapitány magára hagyta Szondit, a késő, elmaradozó zsoldokra hivatkozva.

A török sereg nagyobbik része a falak alatt maradt, míg harmada az utakat zárta le, hogy Szondi semerről se kaphasson segítséget. Ali pasa nem tudhatta, hogy elővigyázatossága teljesen felesleges, a közeli Léván állomásozó császári csapatok vezérének Erazmus von Teuffelnek esze ágában sincs Drégely felmentésére indulni. A magyarok által csak Ördög Rézmánnak vagy Ördög Mátyásnak csúfolt felvidéki főkapitány azonban minden óvatossága – vagy gyávasága? –ellenére sem kerülhette el sorsát: az alig egy hónappal későbbi palásti csatában fogságba esett. Konstantinápolyba vitték és ott vidám népünnepély keretében karóba húzták.

Hádim Ali hatodikán este megadásra szólította fel a vár védőit. Szokása volt ez, mert minek hadakozni, kockáztatni a sereget, ha a gyaurok szépszerével is átadják a várat? Szondi azonban visszautasította ajánlatát, Ali pedig késedelem nélkül ágyúztatni kezdte a várat.

A gyakorlott török tüzéreknek valóságos öröm volt ez a munka. A vékony, magas falak, tornyok kiváló és könnyen megrongálható célpontot jelentettek… És úgy omlottak össze, mintha kirántották volna alóluk a földet.

Ali, a vár romlását látva, rohamot vezényelt. Ezt a támadást azonban még visszaverték Szondiék, nagy veszteséget okozva a töröknek. A pasa ezután tovább ágyúztatta a félig már rommá lőtt várat. Neki nem volt sürgős…

Az újabb ostrom előtt ismét követet küldött a várba, megadásra szólítva fel Szondit. Ő ismételten visszautasította az ajánlatot, pedig ekkor már a vár egyetlen védője előtt sem volt kétséges az ostrom kimenetele.

Ekkor játszódott le az Arany János megverselte jelenet. A végső küzdelemre készülő várkapitány hívatta két énekes apródját és követtel, valamint két török rabbal Ali pasához küldte őket, azzal a kéréssel, hogy a két fiút nevelje vitézségre, őt pedig temettesse el tisztességgel.

Ezután a várban található értékesebb holmikat máglyára vettette, paripáit leölette, hogy ne kerülhessenek a török kezére.

A magyar hősök utolsó csatája órákig tartott. Veszett vadakként küzdöttek a sokszoros túlerő ellen, de mindhiába. Sorra hullottak el, minden talpalatnyi földet a vérükkel öntözve. A kiontott vérükkel, melynek minden cseppjéért drágán kellett megfizetnie a töröknek. Így esett el Szondi György, aki túlélte Mohácsot…

A csata után Ali előkerestette a halottak közül Szondi testét s fejét közszemlére tétette, majd ellensége vitézségét dicsérve, katonai tiszteletadással temettette el.

Acsádi Ignác így írt Szondiról:

Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik, mint ő, nemzetünknek áldozták életüket. Vannak köztük nagyobbak, kiknek élete és halála mélyebb és maradandóbb hatást gyakorolt az ország sorsárára: vannak olyanok, kik hatalmasabb eszközökkel rendelkezve, előkelőbb, fényesebb színpadra helyezve oly tettekkel szerezték meg a halhatatlanságot, melyek mögött a kis Drégely esete csekélységgé törpül. De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet élesztenének, mint Szondy György.

 

Arany János versét pedig a suliban is tanultuk:

 

Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

Ki miatt lőn ily kora veszte!

(Szondi két apródja – utolsó versszak)

 A bejegyzéshez tartozó kép: Szondi György szobra a Kodály Köröndön - Wikipédia

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28421/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?