Aki megmentette a Nemzeti Múzeumot a kifosztástól

Cabe

1919 augusztus 3. fekete nap a magyar történelemben. Ekkor esett meg, hogy Rusescu román tábornok három századnyi katonával – mintegy négyszáz emberrel – elfoglalta Budapestet és „megszállva” tartotta, míg másnap megérkeztek a román főerők.

A románok ez a dicső haditettet azóta is úgy emlegetik, hogy az övék volt az első hadsereg a világon, amely felszabadított a kommunizmus rémuralma alól egy államot… A történelmi valóság persze kicsit más…

Az I. világháború – vagy, ahogy akkoriban nevezték: a Nagy Háború – 1918-ban véget ért. Utána, akár a kártyavár omlott össze az Osztrák-Magyar monarchia – természetesen az antant hatalmainak lelkes asszisztenciája közepette. Az őszirózsás forradalomban Magyarországon hatalomra került Károlyi-kormány egyik első – és „zseniális” – ötlete a hadsereg teljes leszerelése volt. Hogy ezzel a pacifista amerikai elnök, Wodroow Wilson elvárásainak kívántak-e megfelelni, tán a háborúban megfáradt, kivérzett nemzet kedvére akartak-e tenni, vagy egyszerűen csak elvesztették az eszüket, azt ma már nehéz eldönteni. Mindenesetre tény, hogy Magyarország szinte teljesen védtelen maradt.

A Kun Béla vezette kommunisták nem csekély mértékben annak köszönhették hatalomra kerülésüket, hogy pártjuk kezében maradt az ország szinte egyetlen fegyveres ereje, a felfegyverzett budapesti munkások. Valamint ígéretet tettek arra, hogy megvédik az országot. Nem ez volt az egyetlen ígéretük, melyet nem tartottak be…

A „dicsőséges” – mi még így tanultuk a suliban - 133 nap gyors és dicstelen véget ért. 1919. augusztusában elbukott a Tanácsköztársaság. Ezt a nemzet többsége egyáltalán nem bánta, kommunista rémuralom e rövid országlását is túl hosszúnak. Az viszont már sokkal elkeserítőbb volt, hogy Kun Béláék – hangzatos ígéreteik ellenére – nem voltak képesek megvédeni az országot a betörő román csapatokkal szemben. 1919. augusztus 2.-án Kun Béla hősiesen Bécsbe távozott, ahonnan később a Szovjetunióba ment, ahol el is nyerte „jutalmát” Sztálintól…

Budapestre 1919. augusztus 4.-én vonultak be a román csapatok, Moșoiu tábornok előtt diadalmenetben elmasírozva.

Magyarország megszállása a Nemezetek Szövetségének Legfelsőbb Tanácsa utasításai ellenére történt meg. Ezért Clemenceau francia elnök – teljesen logikusan – a magyarokat szólította fel a fegyverszünet betartására:

Magyarország tegyen eleget a fegyverszünet előírásainak és tartsa tiszteletben a Legfelsőbb Tanács által rögzített határokat, és mi megvédjük Önöket a románoktól, akik nem kaptak tőlünk semmilyen felhatalmazást. Azonnali hatállyal küldünk egy szövetséges katonai missziót, amelynek feladata a leszerelés felügyelete, valamint gondoskodni arról, hogy a román csapatok kivonuljanak.

A szövetséges katonai misszió tagjai: Harry Hill Bandholtz (amerikai), Reginald Gorton (angol), Jean César Graziani (francia), Ernesto Mombelli (olasz) tábornokok voltak. Rájuk bízták a román egységek Budapestről, Magyarországról való távozásának felügyeletét.

Bandholtz tábornokot már magyarországi tartózkodása első napján felkereste József főherceg és bemutatta neki a románok ultimátumát, amelynek értelmében Magyarországnak teljesítenie kell minden román követelést, át kell adnia minden hadfelszerelését és hadianyagát, valamint politikai unióra kell lépnie Romániával, amelyben - az Osztrák-Magyar monarchia mintájára – a román király lenne Magyarország uralkodója.

Bandholtz tábornok a dokumentum áttanulmányozása után ezt javasolta József főnercegnek:

Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba.

Már ezzel az állásfoglalásával beírta volna magát a magyar történelembe, de további ténykedése csak fokozta a magyarság iránta való rokonszenvét. És ez a rokonszenv kölcsönös volt…

Bandholtz tábornok teljesen elfogulatlanul, országát képviselve érkezett hazánkba, de látva a rizsporozott hajú, kirúzsozott tisztek vezette román csapatok budapesti tevékenységét, szimpátiája hamarosan a magyarok felé fordította.

Például a románok az Állami Vasúti Üzemből augusztus 25.-én 135 teherautónyi üzemfelszerelést akartak elszállítani - további 25 teherautóra még rakodtak -, mikor Bandholtz tábornok közbelépett és megakadályozta az üzem kifosztását.

Leghíresebb incidense a zabráló románokkal a Nemzeti Múzeumban esett meg. 1919. október 5.-én már felvonultak a múzeum elé a rakodásra váró román teherautók, hogy elszállítsák onnan az őket „megillető” román területekről (pl. Erdélyből) származó műkincseket. Meg persze azt, ami még megtetszik…

A tábornok naplójában így emlékezik a múzeumi eseményekre:

1919. október 6. Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. A Katonai Misszió október 1-jei találkozóján döntés született arról, hogy bár a románok azt állítják, számos, a Nemzeti Múzeumban található tárgy őket illeti meg, mivelhogy jelenleg ők Erdély urai, ne kapjanak egyet sem közülük, mielőtt azt jóvá nem hagyja bizottságunk, amelynek elnöke Shafroth amerikai százados. Még aznap tájékoztattuk döntésünkről a román főparancsnokot. Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.

Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat. Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel:

„Annak, akit megillet - Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.” Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki:

„Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.

H. H. Bandholtz, soros elnök

1919. október 5.

A hálás magyar nemzet 1936-ban szobrot emeltetett az időközben már elhunyt tábornoknak. Innen a II. világháború után elszállították, „restaurálásra”. Ami valójában a szobortemetőt jelentette... Onnan került az amerikai nagykövet kertjébe, majd 1989-ben Szabadság térre.

A legendák szerint, elhíresült lovagló pálcáját a szobor azért tartja a háta mögött, mert a románok több ízben is tiltakoztak a Horthy kormányzatnál a pálca ellen. Mert Pesten azt mesélik, a tábornok azzal kergette ki a románokat a Nemzeti Múzeumból…

A bejegyzéshez tartozó kép: Harry Hill Bandholtz szobra Budapesten, a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt (Ligeti Miklós alkotása (1936))

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28400/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?