80 éve született Hofi Géza

Cabe

1936. július 2.-án, Budapesten, Kőbányán született egy legenda, de csecsemőnek nézték, ezért gyorsan anyakönyvezték Hoffmann Géza néven. Ez így nem sokat mond, mert már abban az időben is gyakran előfordultak születések meg anyakönyvezések, de ha azt írom „a” Hofi – akkor Magyarországon mindenki tudja, kiről van szó. Meg úgy általában, a világban, mindenhol, ahol magyarok élnek.

Most nekiállhatnék szép aprólékosan végigmesélni az életrajzát – gondosan megemlítve a díjait -, de nem ez a lényeg. A lényeg: egy országot tudott megnevettetni, kivéve persze a kivételeket, akik olyanok, mint a gyevi bíró, akit mindenből ki kellett venni. Mert persze akadtak, akik nem szerették – azért néha még ők is nevettek viccein -, de messze ők voltak a kevesebben. A többség felhőtlenül röhögött, mikor Hofi Géza kiállt a színpadra és a maga utánozhatatlan stílusában előadta mondókáját.

„Nem elég intellektuális. Túl proli” – mondták róla bírálói, egy olyan rendszerben, mely a munkásosztály hatalmát hirdette, még akkor is, ha ezt senkinek sem jutott eszébe valóban meg is valósítani. Mert Hofi Géza mindig az egyszerű fickót játszotta el - kikacsintva a közönségre -, aki a szomszédod, a szomszédom is lehetne. Aki tudja, hogy mennek itt a dolgok, és mondaná is… És mondta is. Amit lehetett. A hivatásos fafejek ellenére.

Híres Kádár-paródiáján például számtalan akkori – vajh mi lett azóta velük? – potentát kiakadt, kivéve az érintetett. Neki – ha így utólag bőven van is mit bírálni rajta -, legalább volt humorérzéke…

És akinek volt – van – humorérzéke, az harsányan röhögött – és röhög ma is – Hofi Géza viccein. Mert érdekes módon – bár azt mondják: a humor, a kabaré a pillanat műfaja, a viccet csak a maga idejében lehet érteni, értelmezni -, az ő tréfáin máig nevet a közönség. Mikor visszanézik videóit, meghallgatják hangfelvételeit, nem csak a hozzám hasonló vénségek mulatnak, akik a kortársainak mondhatják magukat, de a fiatalok is. Akik már csak hírből ismerik, a legendáját hallják az öregebbektől.

Például azt a sztorit, hogy az előadásaira a pótszékek mellé kellett a pótszékeket betenni, vagy, hogy alig volt olyan család, ahol ne lett volna meg valamelyik, egy vagy több hanglemeze. Igen nekem is voltak Hofi lemezeim és nem egyszer előfordult, hogy a hard rock lemezek helyett Hofit, vagy Cseh Tamást hallgattunk. A 20. század magyar trubadúrjait, akik nagyon eltérőn, egészen más irányból indulva jutottak el ugyanoda. Megfogalmazták azt a katyvaszt, amiben voltunk szereplők.

Emlékszem arra is, hogy sokan lekomcsizták. Aztán jött a rendszerváltásnak kikiáltott ágynemű-csere és Hofi Géza csillaga töretlen fénnyel ragyogott tovább. Mert ez nem vörös volt, meg ötágú és nem úgy tették fel valahova, hogy meg sem kérdezték: akarod?

Rengetegszer szóltak viccei a politikáról, leginkább annak fanyar kanyarjairól. Azt mondta el – zseniálisan -, amit az emberek elmondhattak volna otthon, családi körben, munkahelyen. Vagy épp a kocsmában.

„Hé! Figyelj, haver!”

És mi figyeltünk…

Pusszantás mindenkinek - üzeni a múltból, egy régi, de már a rendszerváltás után készült felvételen...

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28345/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?