Az anyák megmentője

Cabe

1818. július elsején látta meg a napvilágot Semmelweis Ignác, Budán, a Tabánban a mai Apród utca 1-3 alatti házban. És elmondhatjuk róla: nagy szerencséje volt édesanyjának és neki, hogy egészségben átvészelték a szülés és születés nehézségeit. Hiszen akkor még az „Anyák megmentője” nem gyakorolta orvosi hivatását, nem tette meg felfedezését.

Azt a pofonegyszerű felfedezést, miszerint: nem árt, ha néha kezet mosunk. Esetleg fertőtlenítőszerrel… Ez volt az a hatalmas felfedezés, egy ma már mindennapi aktusnak tűnő cselekedet, de akkoriban tényleg anyák asszonyok ezreinek az életét mentette meg. Mert a szülés akkoriban nagyjából úgy zajlott, hogy a doktor úr besétált a szülőszobába – esetleg egyenese a boncteremből, ahol a szülés miatt félbehagyott egy érdekesnek ígérkező boncolást – és levezette a szülést, annak rendje s módja szerint. Aztán néhány nap múlva csodálkozva tapasztalta, hogy az újdonsült mama elhunyt, az akkor szülőágyi láznak nevezett, gyógyíthatatlan betegségben.

Mindenféle fura fertőzésben, amelyek persze megelőzhetőek lettek volna egy alapos kézmosással, de akkoriban eszközök – mikroszkóp, stb. – híján mit sem tudtak a baktériumokról, vírusokról. A fertőzések, betegségek okozóiról. Mivel semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem tudott felmutatni elmélete igazolására – egyszerű logikai következtetéssel jött rá, mi okozza a fertőzéseket: a higiénia hiánya – kollégái nagy része mindközönségesen hülyének nézte és nem vette komolyan „légből kapott” elméletét. Hiába próbálta mind a gyakorlatban, mind írásaiban népszerűsíteni a fertőzést megelőző eljárások szükségességét a nőgyógyászatban és a sebészet terén, mindenütt csak falakba ütközött.

Szinte ismeretlen magyar orvosként nem mérkőzhetett meg kora tudományos „nagyjaival”, akik nagy része mereven elzárkózott gondolatai elfogadásától. A gyakorlat hiába igazolta Semmelweiset, a tekintélyükre és – természetesen – a saját, téves elméleteikre hivatkozó akkori orvos-potentátok ott tettek keresztbe neki, ahol csak lehetett. És lehetett, mert Semmelweis maga sem volt egy könnyű ember…

1865 júliusában elmezavar jelei kezdtek mutatkozni viselkedésében. Ekkor szállították be a - nekünk, magyaroknak sajnos nagyon is ismerős - döblingi elmegyógyintézetbe. Széchenyi István is volt itt ápolt… Itt, betegsége miatti agresszív viselkedése miatt olyan súlyosan bántalmazták az ápolók, hogy ennek következtében, két hét múlva, 1865. augusztus 13.-án belehalt ellátatlan sérüléseibe. A boncolási jegyzőkönyvben különféle sebesülések, például többszörös végtagtörés megállapítása is szerepel…

Megkötözve orvosi ellátás nélkül a sebei okozta vérmérgezésben hagyták elpusztulni.

Furcsa tréfája a sorsnak, hogy éppen az végzett vele, ami ellen egész életében küzdött. A tragédia nem csak őt sújtotta, felesége később morfinista lett, Béla fia pedig öngyilkos.

Egy nagyszerű ember ért dicstelen véget, aki csak a kései utókor ismert el…

 A bejegyzéshez tartozó kép: Semmelweis Ignác feleségével az esküvőjükkor.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28336/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?