Egy legenda születése: Bottyán János

Cabe

Volt idő, amikor Magyarország – s ezen belül – Buda állt a világpolitika fókuszában. 330 éve történt…

Bécs 1683-as sikertelen ostroma után, az Úr 1684. évében, március 5.-én, pápai kezdeményezéssel, soha nem látott szövetség jött létre. A Szent Liga, melynek célja az volt, hogy összefogja a keresztény Európát, az Oszmán birodalom elleni küzdelemben. Már akkor, 1684-ben az osztrák császári csapatok kísérletet tettek – mintegy visszavágásként a bécsi ostromért – Buda elfoglalására, de a törökök meg tudták védeni a várat.

1686-ra azonban megváltozott a helyzet, nem csupán osztrák és magyar csapatok vonultak fel, hanem Európa számos nemzete képviseltette magát, kisebb-nagyobb erőkkel az V. Károly lotaringiai herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem vezette ostromló seregben. Budát  Abdurrahmán Abdi Arnaut pasa védte 12.000 emberével. És a túlerővel szemben alul is maradt, szeptember másodikán, Buda vára elesett. A hősiesen harcoló, utolsó budai török pasa is ott lelte halálát.

Az ő történetéről is lehetne legendákat írni, de azt inkább meghagynám a töröknek. Az én mesém másról szól. A későbbi kuruc generálisról, az akkor még huszárkapitány Bottyán Jánosról. A hazai magyar egységek körül, az ő vezetésével, elsőként érkezett meg Esztergomból 2500 lovas Buda falai alá.

Június 21.-én – más források szerint 24.-én – történt, hogy Abdi pasa hajókon útnak indította az ostrom veszedelmeit vállalni nem kívánó török előkelőségeket, dél felé, le Dunán. Természetesen asszonyaik és nem utolsó sorban, teljes vagyonuk társaságban. A csepeli révnél további utasok akartak csatlakozni a menekülőkhöz, a környékbeli területeken szolgáló török tisztek családjai, szintén kincseikkel. És itt ütöttek rajtuk a magyarok…

Bottyán az esztergomi naszádos hajdúkkal a vízen, a szárazon pedig huszárjaival csapott le a komoly török erőkkel biztosított csepeli találkahelyen gyülekező naszádosokra, civilekre. A védekező törököknek jóformán esélyük sem volt, a kétirányú támadás, a huszáros roham és a vízen érkező hajdúk hamar legyűrték őket. Az ellenálló katonákat levágták, a török civileket, asszonyokat és lányokat foglyul ejtették, gazdag zsákmányt szereztek. A nagyrészt zsoldosokból álló szövetséges hadsereg többi katonájának nagy irigységére a magyarok süvegekben mérték az aranypénzt, végekben az akkor igen értékes selymet, bársonyt. Az elfogott civileket a magyarok – természetesen nem ingyen – átadták a külföldi tiszteknek.

Talán ekkor indult útjára Bottyán legendája… A huszáros, magyaros harcmodor, a váratlan, gyors csapás az ellenségre... Odaütni, ahol a legjobban fáj. Később, a Rákóczi-szabadságharc idején számtalan alkalommal éltek ugyanezzel a régi, daliás időket idéző módszerrel, gondoljunk csak Stahremberg labanc főgenerális és teljes osztrák hadipénztár elfogására…

A rajtaütés katonai szempontból nem nevezhető jelentősnek, de annál nagyobb volt a demoralizáló hatása a budai várat védő törökökre. Tudták, családjaik a keresztény főtisztek kezére kerültek, akik komoly váltságdíjat kérnek majd értük. Még, ha győznek is, nem lesz egyszerű a kiszabadításuk…

De – mint tudjuk -, nem győztek. Ezúttal sikeres volt Budavár ostroma. És a kezdetét jelentette valaminek, amire a magyarok már nagyon régen vártak: a török kiverésének az országból. A következő évtizedben váltakozó sikerű hadjáratok követték egymást, míg 1697. szeptember 11.-én, a zentai csatában, a Savoyai Jenő herceg vezette, szövetséges keresztény hadsereg döntő győzelmet aratott.

A bejegyzéshez tartozó képen: Bottyán János alakítója, Mádi Szabó Gábor és Bitskey Tibor, a Bán Frigyes rendezte, 1953-as Rákóczi hadnagya című filmben.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28149/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Tán történelem
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?