László Gyula emlékezete - és a kettős honfoglalás

Cabe

Sajnos utolsó – erdélyi -, előadókörútja során, 1998. június 17.-én Nagyváradon hunyt el László Gyula. Történész, régész, antropológus, művész. Még felsorolni is elég, hogy miben jeleskedett. De – úgy hiszem -, rá mindig munkássága tán leglényegesebb eredménye, a kettős – vagy többes – honfoglalás elmélete miatt fogunk emlékezni.

Mi is ez az elmélet? A közhiedelemmel ellentétben nem cáfolja, ellenkezőleg, megerősíti a 896-os Árpád vezette honfoglalás tényét, annyival kiegészítve, hogy a honfoglaló magyarok a Kárpát-medencébe érkezésükkor már itt élő testvérnépet, népeket találtak, találhattak, akik egy - vagy több – korábbi hullámban érkeztek.

Még jól emlékszem, mekkora vihart kavart könyve 1978-as megjelenésekor. Nem véletlenül. Nekünk még úgy tanították az általános iskolában, hogy a finn-ugor gyökerű magyar törzsek, vert seregként, menekülve érkeztek az akkor alig lakott Pannóniába, az őket népvándorlásra kényszerítő, erősebb pusztai népek – például a besenyők – nyomására. Aztán különféle csalásokkal meg trükkökkel szereztük meg ezt a földet – benne volt az olvasókönyvünkben, hogyan vette meg Árpád egy lóért, meg a díszes szerszámjáért.

Az már szemtelen nebulóként is szöget ütött a fejembe, hogy ha annyira elkenték a szánkat és az életünkért kellett pucolnunk, akkor, hogy lehet az, hogy ide nem követtek az üldözők? Hogyan lehetséges, hogy a hont elfoglaló magyar seregek nem, hogy védekezésre nem rendezkedtek be – ami felettébb logikus cselekedet lett volna, ha nyomunkban a gaz ellen -, hanem kalandozni indultak, azaz hadjáratokat hódító hadjáratokat vezettek? Hogyan lehetséges, hogy a „vert” magyar seregekkel kívántak szövetkezni nyugati uralkodók?

Mikor felvetettem e kérdést a történelmet okító tanító néninek, az a megnyugtató választ kaptam, hogy ezt én még nem érthetem. Mondjuk, tényleg nem is értettem…

Pedig akkor még nem is tudtam a pozsonyi csatáról, melyben az akkori, összeszövetkezett Európa hadait győzte le, az a bizonyos „menekülő maradék”, 907-ben, alig tizenegy évvel a honfoglalás után. Erről a „lényegtelen „tényről” mi nem tanultunk… Sok oka lehet, hogy miért nem. Azonban az biztos, ha ismerjük ezt a részét történelmünknek, még nagyobb marhaságnak tűnt volna a „menekülő” nemzet elmélete.

Aztán, nem sokkal később, kezembe került László Gyula műve A „kettős honfoglalás”. Mint történelem után érdeklődő ifjonc, egy a tévében látott beszélgetés után kaptam kedvet az elolvasásához. És a vékony könyvecske akkor és ott, egy csoda volt.

Mint már említettem, igen csak kamasz voltam, még középiskolás, egy olyan rendszerben - amire lehet nosztalgiával emlékezni, hiszen akkor voltunk fiatalok, szépek meg erősek – ami nem igazán szerette az ilyen „elhajló”, „nemzetieskedő” gondolatokat, elméleteket. A marxista-leninista ideológiával átitatott történelemtudomány minden lényeges tényt felkutatott, rendszerbe szervezett és megmagyarázott. Legfeljebb apró részletkérdések szorulnak még tisztázásra - állította. A hivatalos kánontól eltérni legalábbis hiba, ha nem bűn. És főként: semmi szükség nemzeti kérdések feszegetésére egy olyan országban, ahol köztudottan bűnös nép él, hiszen apáik, nagyapáik „Hitler utolsó csatlósai” voltak.

És ebben a hangulatban elolvasni azt, hogy talán… lehet… nem egészen úgy történt minden, ahogy magyarázzák a suliban. Hogy valami hibádzik a honfoglalás körül… És ha azzal problémák vannak, miért ne lehetnének más részletei is a tanult történelemnek, kétségesek?

Úgy vélem, minden diktatúra számára ez a legveszélyesebb dolog. Ha az emberek gondolkozni kezdenek. Mert még jutnak valamire… Nem biztos, hogy arra, amire a hatalom akarja.

És ez az, amiért – személy szerint – a leghálásabb vagyok László Gyulának. Mert lehet, hogy a jövőben kiigazítják, vagy éppen megcáfolják a kettős honfoglalás elméletét – bár ezt kétlem -, mely még ma is vita tárgya. De az örökséget, hogy lehet másképp gondolni, hogy nem biztos, hogy minden úgy történt, ahogy állítják, ahogy kőbe vésték, hogy lehet szabadon is gondolkodni, senki sem veheti el tőlem. Tőlünk.

A bejegyzéshez tartozó kép László Gyula műve, az 50 rajz a honfoglalókról című munkájából származik.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/28014/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Magánügyek
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?