Álmodnak a robotok alapjövedelemről?

Cabe

Közismert és igaz a csacska mondás: a tábornokok mindig az előző háborúra készülnek fel. Ékes bizonyítékát adta ennek például a francia hadvezetés, amely az első világháború tapasztalatain okulva, a lövészárokharcokra emlékezve, megépítette a Maginot-vonalat. Célját, hogy egy újabb háború esetén feltartsák, megállítsák az előretörő német csapatokat, finoman fogalmazva, nem érte el. A villámháborúra bazírozó Wehrmacht, tankjaival egyszerűen megkerülte a bevehetetlennek hitt védvonalat és Franciaország hetek alatt elesett.

A tanulság bárki számára könnyen levonható: a jövő erőpróbáinak megnyerése ritkán lehetséges múltbeli módszerekkel. Ahhoz, a jövő nyertesei legyünk, jövőbeli módszereket érdemes használni. Vagy megette a fene az egészet.

Jósolni nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan – mondta Mark Twain, aki – nem véletlenül – humoráról is közismert. És milyen igaza volt! Különösen, ha arra gondolunk, hogy a fejlődés nevű társasjátékban az emberiség jelentős része a mesebeli strucc szerepét domborítja, lelkesen és elszántan a homokba dugva a fejét. A jövő ugyanis itt kopogtat – mit kopogtat, dörömböl – az ajtónkon, és ha jó időben nem váltjuk meg helyjegyünket, legfeljebb állva utazhatunk. Már, ha egyáltalán felférünk arra a vonatra…

A fejlődés – és most ne forszírozzuk honnan, hova - egy vidám dolog. A nyavalyának se akar megállni. Akárhogy is, akárkik is, próbálták a történelem során behúzni azt a bizonyos kéziféket, eredményt legfeljebb ideig-óráig értek el.

A jó hosszúra nyúlt bevezető után, a lényeg.

A hagyományos emberi munkára egyre kevesebb szükség vagyon az épülő, szépülő új világban. És pont. Ez olyan tény, amit lehet vitatni, de elég nehéz megcáfolni. A rohamléptekkel fejlődő robotizáció már most tömegek munkáját teszi feleslegessé – gondoljunk csak a távol-keletről hazatelepülő sportszergyárakra. Az igaz, hogy a keleti melós fillérekért nyomja az ipart, de a robot még olcsóbb, ráadásul nem jártatja a száját, nem akar szabadságra menni, - mi több! – még a mosdóba se vágyik.

Világ tőkései! Megtaláltátok az ideális munkavállalót!

És jön persze a demagóg duma, hogy az emberi munkára mindig is szükség lesz, mert az emberi kreativitásnak nincs párja. Meg a robotokat is gyártania kell valakinek! Ez mind igaz. Az emberi kreativitás tényleg páratlan. A robotokat meg majd legyártják más robotok.

Az emberi munkaerő jelentős részére – a fejlett országokban – már ma sincs szükség. Ennek ellent mondva szoktak arra hivatkozni, hogy mennyi a betöltetlen állás. És ez megint csak demagógia. Mert hiába keresnek nagyítóval szakembereket – mondjuk – a molekuláris biológia területére, ha az állástalanoknak egyszerűen nincs meg a képzettsége a feladat ellátásához. Horribile dictu, még az is előfordulhat, hogy esze sincs annyi, hogy eredményesen átképezze magát.

Most akkor mi van? Adott az egyik halmaz, állások, ahová dolgozókat keresnek és adott a másik is, a munkát keresők halmaza. Egy biztos: az első halmaz a kisebb… És a két halmaz közötti különbség - az idő múltával –, egyre csak növekedni fog. Egyre többen lesznek olyanok, akik nem rendelkeznek piacképes képzettséggel. Tán képességekkel se.

Kialakul a társadalomban egy olyan csoport, - illetve egyre növekedni fog a mérete, mert már régen megvan -, amelynek egyszerűen nincs szükség a munkájára. Ennek már ma is láthatóak a jelei a világban, gondoljunk csak a munkanélküliek széles tömegeire. A segélyen élőkre.

Akiket szerencsésebb helyzetben lévő polgártársuk gyakran mély megvetéssel kezel s ingyenélőknek, potyautasoknak titulálja őket. Aztán, egy szép napon, ez a derék polgár azon veszi észre magát, hogy neki sincs melója. Eddig egy távoli, napnyugati cég helyi üzemében gyártott autóalkatrészeket, munkáját megbecsülték, a magyar átlagnál még jobban is keresett. Annyit persze sose kapott, mint egy napnyugati melós, de itt, a keleti végeken az is szép pénz volt, ami a kártyájára került havonta.

De a cég hirtelen úgy döntött, hazaviszi a gyárat, mert a legolcsóbb keleti prolinál is olcsóbb, ha robotokkal oldja meg a gyártást. És a profit mindenek felett! A kapitalizmus arany- és első számú szabálya. A melós meg csak néz ki a fejéből: most mihez kezdjen? Hallgatja az öngondoskodásról szónoklókat, még egyet is ért azzal, hogy mindenkinek kutyakötelessége magáról gondoskodnia, nem várhat a szájába repülő sült galambra. Csak éppen… Hogyan? Nem kell sehová. A szociális hálón meg akkorák a lyukak, hogy a legkövérebb ember is simán átfér rajtuk…

Melósunk – egyébként becsületes, tisztességes ember, aki a munkájából akar megélni – ott áll, megfürödve. Lehetőségei - finoman szólva - behatároltak. Lefordítva: gyakorlatilag nincsenek. De élnie kell, megélnie valamiből, meg családja is van… Egy darabig húzhatja a megtakarításaiból – ha vannak – tán még valami segélyt is kap majd. Esetleg felcsaphat közmunkásnak, ami nem más, mint a segélyezés egy egzotikus formája. Már azoknál, akik olyan helyen matatnak valamit, ahol nem is igazán kéne, de egy kis kapun belüli munkanélküliséggel igen jól fenntartható a foglalkoztatás látszata. Másoknál ugyanez a közmunka a színtiszta lehúzás. A munkájukra ugyanis tényleg szükség van, az magas színvonalon el is végzik. Bagóért. Mert alkalmazójuk bolond lenne piaci bért fizetni nekik, ha a minimálbérnél is kevesebbért elvégzik a melót. Ha meg nem tetszik, el lehet húzni, akad másik csóró, aki ennyiért is vállalja.

És eljutottunk oda, hogy levonhatjuk az egyáltalán nem új és zseniális következtetést: az emberek jó része piszkosul kiszolgáltatott.

Ennek a kiszolgáltatottságnak a kivédésére lenne kiválóan alkalmas a feltétel nélküli alapjövedelem, mely ellenzői minden állítása ellenére, nem az ördögtől való dolog. Nem holmi kommunista csökevény, meg nem hagymázas baloldali álmodozók víziója. Svájcot, Finnországot - és ne soroljam tovább, hol is tervezik a bevezetését -, azért elég nehéz kommunista hagyományokkal vádolni…

És örök érvként hajtogatják, hogy így majd az „ingyenélőknek” eszük ágában se lesz munkát keresni… Meg, hogy ezzel megrövidítik a keményen dolgozókat.

Az ugyan nem egészen világos számomra, hogy miért lenne ez megrövidítés, mikor az alapjövedelem mindenkinek járna, számomra rejtély, de nem kell nekem mindent érteni. Azt se emlegetem, hogy ha valaki kicsit többet akarna a puszta létfenntartásnál, akkor is dolgoznia kellene. Ez csak egy könnyítés lenne, kis segítség…

Az alapjövedelem ellenzői mindig azokat juttatják eszembe – és bocs az összehasonlításért – akik anno hevesen ellenezték a jobbágyok felszabadítását. Mert hová is lenne a világ, ha jobbágyok szabadok lennének! Azt is tudom, hogy a „felszabadítás” szó nálunk – történelmi okokból -, nem hangzik valami felemelőn…

A „mindenki magáért, a többiek meg forduljanak fel” mentalitással kétségkívül szép eredményeket lehet elérni. A klasszikus kapitalizmus úgy, nagyjából, erre épült. Hogy erkölcsileg ez mennyire helyes, elfogadható, az már egy másik kérdés. Az meg, hogy mikor is találták fel ezeket a híres elveket, már megint egy másik kérdés. Mert jó régen…

Nem akarok keresztényi szeretetről, egymás támogatásról prédikálni, még akkor sem, ha egy deklaráltan keresztény országban élek. Már csak azért sem, mert a kereszténység eszméit olyan tempóban járatják le egyesek, hogy az ateisták kéjes elégedettséggel dörzsölhetik a markukat.

Az alapjövedelem joga – és miért ne járhatna kötelezettségekkel is ez a jog? – számtalan szociális kérdést megoldhatna, de – szerintem – nem ez a lényeg. A lényeg, hogy kicsit jobb, könnyebb legyen a „zemberek” élete. Ezt a „zemberekből” álló halmazt, melyet sokan oly lekicsinylőn emlegetnek, hívhatjuk akár nemzetnek is… A múltban sok kiváló elődünk tett azért sokat, hogy ez a nemzet ne csak fennmaradjon, de fel is emelkedjen. Mi lenne, ha megpróbálnánk fogadni örökségüket? Mi lenne, ha most mi is megtennénk a magunkét?

Vagy már megint elcsúsztam az általam annyira kedvelt sci-fi irányába?

Ezzel körbe is ért az eszmefuttatásom. Szeretettel és tisztelettel kérek mindenkit, ha teheti, vegye már észre, hogy ez itt a XXI. század. Akkor is, ha marhára nem tetszik neki. Ez van. Ez a realitás. És ha nem akarjuk, hogy gyerekeink meg unokáink egy sokkal pocsékabb világban éljenek, akkor tennünk is kéne valamit. Bőven lenne mit.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/27646/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Replika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?