Mindenkinek elment az esze?

Cabe

Fel kéne hagynom a hírolvasással. Meg a helyzetelemzések áttekintésével. Mert, ha ilyesmikkel múlatom az időt, egyre erősödik bennem a meggyőződés: itt mindenkinek elment az esze. Vagy én hülyültem meg. Ez utóbbi persze biztos, mert ha egy csepp eszem maradt volna még, úgy a neten kizárólag a rock videókat meg az édi-bédi kisállatok csetlés-botlásait bemutató posztokat nézném meg. Azoktól valahogy sosem megy fel bennem a pumpa.

Kezdek már kissé falra mászni attól a szemlélettől, amelyik még a KRESZ tábláknak is politikai jelentőséget tulajdonít. „Kötelező haladási irány: balra” – ez jó, ez a mi táblánk. „Kötelező haladási irány: jobbra” – fúj, mocskos, náci tábla.

Meg azt sem értem, hogy miért haladó, forradalmi tett, ha valaki idős hölgyek táskáinak elrablásából él. Vagy miért próbálják ezt a bűncselekményt azzal mentegetni, hogy egy hátrányos helyzetű kisebbség tagja követte el, akit már az általános iskolában mocskos módon szegregáltak, nem kapott elég lehetőséget a munkaerőpiacon és neki is élnie kell valamiből.

A hosszúra nyúlt bevezető után, csapjunk a lovak közé.

Az Eurovíziós dalfesztivál kapcsán megtudhattam: Európa nem felejt! Mert a fesztivál ugyan szakmailag keveset ér, de a szimpátia kimutatására igencsak alkalmas. És ismét bebizonyosodott: mi, magyarok nem vagyunk népszerűek Európában, legfeljebb undorodnak tőlünk, mint a nyilasoktól, akik már több, mint ezer évvel ezelőtt is hátrafelé nyilaztak. Úgy nagyjából ennyi volt legújabb olvasmányélményem tanulsága és ekkor éreztem úgy: profilt kéne váltanom és áttérnem a kisállatok mókáiban való gyönyörködésre. Egy kölyök ebtől, vagy növendék, gaz macskától az ember pontosan tudhatja, mire számítson. Mókázásra, mulatságra.

Mert tele a hócipőm a politikával. Művelje azt bárki, bárhol. De ha kedve van hozzá, felőlem, tegye. Csak…

Addig rendben, hogy a politikában vannak szemben álló felek. Az is oké, hogy ezek nem annyira rajonganak egymásért. Még az is belefér, hogy – mivel nyerni akarnak -, igyekeznek alaposan alávágni a másik félnek. De a racionalitás, meg a logika teljes hiánya már nem fér bele. Legalábbis szerintem… Bár, ha jobban meggondolom, egy teljesen képtelen világban…

Kissé beteges dolognak tűnik, ha már a csillagok állásából is azt szűri le valaki: a másik fél felnégyelni való gazember. Még betegesebbnek, ha valaki lenyilasozza a saját nemzetét, az országot, amelyben él. És kéjesen vigyorogva, elégedetten hátradől székében arra a gondolatra: Na, a mocskok, már jól megkapták megint! A „nagyon fejlett nyugat” ismét megmutatta, hol van a helye ezeknek a prosztóknak! Mintha nem ebben az országban élne, mintha nem ehhez a nemzethez tartozna. Mert az még rendben, hogy utálja a fennálló rendszert, de mi baja van a szomszéddal, a sarki boltos lányával, meg a parkban horkoló piással? Mi baja van nagyjából mindenkivel, aki kicsit is más, mint ő? Vagy bánja a kánya, legyen baja.

Mert nem az lényeg, hogy bajunk van-e egymással, vagy sem. A lényeg, hogy valamilyen szinten el tudjuk fogadni a másikat, össze tudjunk fogni vele. Hogy jobb legyen. Nem az államtitkárnak, vagy másik sarkon a fűszeresnek. Mindnyájunknak. A széthúzás régi magyar átok. S bár elég konzervatív fickó vagyok, mégis azt mondom, nem muszáj minden hagyományhoz ragaszkodni.

A végére meg, csak hogy pozitív legyen a mese végkicsengése: Köszönet a magyar hoki szurkolóknak. A magyar hoki szurkolóknak, akik a csapat vesztett meccsei után, felállva éneklik el a Himnuszt – a hokiban csak a győzteseket köszöntik a meccsek végén a himnuszukkal -, megköszönve a csapatnak a küzdést, a hajtást, hogy kitették a lelküket a győzelemért. És nem kell szégyellniük a vereséget, ha jobb volt az ellenfél. Az ellenfél. Nem az ellenség… 

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/27281/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?