Öreg, aki mondja! - Nyugdíjas informatika

Cabe

- Ehhez én túl öreg vagyok, nem értem! – közölte a bájos hölgy. Közben egy számítógép előtt üldögélt és legalább tizenöt évvel volt fiatalabb nálam. Az agyamban a biztosítékok - kiolvadásra készen – túlfeszültséget jeleztek.

Megint a klasszikus és általános téveszme! Túl öreg vagyok a hétköznapi informatika rejtelmeihez! Ahhoz különben is: csak a fiatalok érthetnek! Mikor erről tájékoztat az aktuális páciens, még ostobasága teljes tudatában, büszkén ki is húzza magát. Mert ő tudja, amit tud, ne akarjanak már neki bemesélni mindenféle zöldséget!

És közben észre sem veszi, hogy vérciki helyzetbe hozza magát. Az ugye természetes, hogy tisztelni kell a kora, a tapasztalatai, a tudása miatt. Csak éppen… Annyira azért nem okos, hogy feltűnjön neki, épp most ismerte be, hogy lükébb egy általános iskolás kiskölyöknél, aki egész jól elboldogul informatika órán a suliban.

Okos ember, ha meg akarja őrizni az ő lelkének az békéjét – ugyebár – nem áll levitatkozni hölgyekkel, mert az még a világegyetem megalapítása óta nem fordult elő, hogy férfiember eséllyel indulhatott volna egy ilyen versenyben.

Az adott esetben én sem kezdtem vitatkozni – túl gyáva vagyok én ahhoz – inkább mesélni kezdtem.

Arról, hogy az informatika egyáltalán nem rázós dolog, nekem például – több évtizedes működésem során – még egyszer sem sikerült olyasmit prezentálnom, amit mosógéppel már simán ment. Belerámoltam egy közel kétméteres emberre passzoló ruhadarabokat, aztán állítgattam azokat az érdekes kis izéket a gép elején, ahol mindenféle zavaros ikonok tájékoztattak, meg általam ismeretlen nyelvű feliratok, hogy ilyenkor mit is kell csinálni. Aztán útjára indítottam a programot és láss csodát! Mire bevégeztetett, a kiemelt ruhadarabok némelyike csak a szomszédék óvodás gyerekeire passzolt…

Arról is szoktam mesélni, hogy az iskolában - ahol építem, amit manapság szokás építeni -, nem csak mihaszna nebulókat oktatnak a tudomány rejtelmeire, hanem tartanak délutánonként tanfolyamokat, kifejezetten… Hogy is mondjam… Már nem annyira fiatalok részére, a számítógép használatáról. És akadnak résztvevők, szép számmal.

Mert addig oké, hogy bizonyos koron túl már kicsit nehezebben tanul az ember, ahogy a száz métert is lassabban futja le. De le tudja futni, már ha akarja. Mint, ahogy az a drága nénike is letudta küzdeni a lépcsőket – az elsőn van a tanfolyam – aki bottal érkezett és elkísértem, hogy biztosan megtalálja a számítógéptermet.

- Szép, régi épület – jegyezte meg, míg felfelé lépdeltünk – akkora belmagassággal, hogy kisebb templomtornyot is el lehetne helyezni a szintek között. Sok a lépcső!

Aztán még – szégyentelen módon - a koráról is tájékoztatott. Amiről csak annyit, hogy rám is azt szokták mondani, hogy már megettem a kenyerem javát – ezzel mindig vitatkozom, mert a java még hátra van! -, de ő simán a mamám lehetne. Mesélt még az unokáiról, akik távol élnek. Szüleik pár országgal odébb keresik a boldogulást. Csak a számítógép segítségével láthatja őket, csak így tud csevegni velük. És mennyire zavarja, hogy nehezen boldogul a fránya géppel, amilyen még nem volt lány korában. De – mint mondta -, épp itt az ideje, hogy megtanuljam!

- Mert a jó pap holtig tanul, aztán mégis teljesen tudatlanul hal meg – tette hozzá a régi mondást, és közben aranyos volt meg vidám.

Akkor hogy is van ez? Ötvenesek, hatvanasok siránkoznak, hogy már eljárt felettük az idő, meg hogy ők túl vének. A bájos ősz hölgy, a botjával és a még mindig ifjú lelkével nem csak korban vert rájuk pár kört, de a hitével is: Még nem késett le semmiről! Megy az, ha igazán akarja! Öreg meg az marha, aki annak hiszi magát.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/27244/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?