Tartsunk szülőt! Kötelezően…

Cabe

- Drága mama! Engedd meg, hogy felköszöntselek! Fogadd szeretettel, a kedvenc virágod, meg az elmaradhatatlan bonbon! És torta is van! Kérlek, töltsd ki az átvételi elismervényt, miszerint születésnapod alkalmából ma leszállítottam részedre egy, azaz egy darab habos tortát, tizenkét szeleteset. Valamint hét szál fehér rózsát – kedvelési aránya száz százalék. A bonbonos doboz tartalma huszonnyolc szem, abból a csokisból, amit annyira szeretsz.

- Kösz! Még, ha megtennéd, hitelesítsd ezen a lapon is, hogy a mai napra előírt szülőtartási kötelezettségemet teljesítettem! Dátum, aláírás, körbélyegző. Tudod!

Fene a vizuális fantáziámat, rögtön a családi ünnep ilyes képei jelentek meg lelki szemeim előtt. Persze, én könnyen poénkodok a törvénytervezeten, vagy annak ötletén. Szüleim – sajnos – már elhunytak gyerekeim meg nincsenek, abszolút a pályaszéléről kiabálok be, mint rossz kibic.

Az addig szép és jó, hogy gondolunk az öregekre. Akár még azt is megtehetjük, hogy törvénybe foglaljuk: a gyereknek kutyakötelessége, hogy gondoskodjon idős szüléiről, hogy támogassa őket. Ez nem is kérdéses. Mert az olyan „sehonnai bitang ember”, aki nem ezt teszi, nem biztos, hogy megérdemli, hogy embernek szólítsák.

Csak épp egy apróság marad már megint ki az egészből. A szeretet. Ami pedig dolog lényege. Mert aki szereti szüleit, családtagjait, annak természetes, hogy támogatja őket. Akad viszont egy jókora közhely: „Szeretetet semmi pénzen nem vásárolhatsz!”. És ez – minden elcsépeltsége ellenére -, igaz. Épp így nem kényszeríthető ki a szeretet a törvény erejével sem. Azt rá lehet erőltetni a leszármazottra, hogy havonta átutaljon egy bizonyos összeget a nagyi számlájára, de azt már nem, hogy időnként meg is látogassa.

Hopp! Álljunk csak meg egy kicsit! Azt hiszem, megint egy teljesen értelmetlen törvény esete forog fenn! Mert eddig is – kötelező jelleggel – teljesítette a szülőtartás feltételeit minden adófizető állampolgár. Legalábbis, ami az ügy anyagi részét illeti. Javítsanak ki, ha rosszul tudom, de ismereteim szerint az általunk befizetett adóból, tébé járulékból fizetik az idősek nyugdíját. De kevés az a nyugdíj? Ugyan mi akadálya a megemelésének?

Nincs elég pénz – mindig ez a válasz, és teljesen mindegy, hogy melyik párt van hatalmon. Ezt hallottam már a szocialista ántivilágban is, meg azóta is folyton. Eszem ágában sincs azt forszírozni, hogy hová lett az a tömérdek befizetett pénz, mert úgy se kapnék választ. Meg igazándiból nem is érdekel. Azért tartok fizetett alkalmazottakat – ezt úgy hívják: államapparátus -, hogy ők foglalkozzanak ilyen részletkérdésekkel, míg én úri passzióimnak élek. Olyanoknak, mint: robot a megszakadásig, rohanás a napi betevő után.

És már megint ugyanoda lyukadunk ki… Sokszor elhangzik mostanában, már szlogenszerűen, hogy a gondoskodó állam kora lejárt, a modern államnak nem feladata, hogy polgárai jólétéről gondoskodjon. Nos, ha az absztrakt állam úgy érzi, hogy neki nem dolga, hogy a lelkét is kitegye a polgáraiért, akkor nincs más hátra: be kell csukni. Nem börtönbe, nem vagyok én olyan kegyetlen! Meg kell szüntetni és alapítani helyette egy másikat. Vagy – képletesen szólva -, addig rugdosni oldalba, míg össze nem kapja magát és teszi, ami az elsődleges feladata: gondoskodik polgárai jólétéről, biztonságáról.

A szeretetet meg hagyja ránk. Aki szereti szüleit, gyermekeit az úgyis odaadná értük az utolsó ingét is. Melyet lehet, hogy a másik el sem fogad! „Ettől?! Én? Egy garast se, annyira utálom!”

Hallottam már, hogy a szülőtartási kötelezettséget a gyerektartáshoz hasonlítják. Valóban, könnyű összehasonlítani a sárgadinnyét az anyacsavarral… Csak nincs sok értelme. Az természetes, hogy egy – vagy több gyerek – felneveléséhez, erejéhez mérten mindkét szülőnek kötelessége hozzájárulni. De bármelyik szép korú emberről elmondhatjuk, ő már letett annyit az asztalra, hogy mi mind, közösen, ha úgy tetszik, államilag gondoskodjunk róla. Ha jól értesültem, ezt hívják társadalmi szolidaritásnak.

Az igazán fontosat, a szeretet és tiszteletet meg majd kapja a családjától. Ha megkapja…

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/27200/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?