Iskolai életképek – sztrájk előtt

Cabe

Küzd. Látszik, hogy tényleg akar. Mindent belead. De nagy a feladat: feljutni a második emeletre. A nem annyira csont sovány, mintegy tizenöt éves gyerek minden egyes lépcsőért megdolgozik. Sok az a napi egy tornaóra.

Szülő dühöng a portán. Az igazgatóval akar beszélni - tájékoztatja az arra járókat, meg a szomszéd utcát. A kislányának szörnyű izomláza van! A kislányával százötven fekvőtámaszt csináltatott a tornatanár! És szegény gyerek mindet lenyomta! A gyerek – jó formájú, tizenkét éves – ott állong és hallgatja a teli torokból szóló sirámot. A portás javasolja a szülőnek, hogy inkább az illetékes püspöki hivatalhoz forduljon. Mert csoda történt. Esetleg a Rekordok Könyvét keresse meg. Százötven fekvőtámasz…?

Egy statisztikát nem csak papíron, számítógépen is el kéne készíteni. Csinálják meg a fiúk – javasolja az iskolatitkárnő, az informatikusokra célozva. – Én nem tudok ilyen új programokat használni – mondja az irodai programcsomag egyik elemére célozva. Az adott program első verziója 1987-ben jelent meg.

Szülő veszekszik a tanárnővel. Mellette ott áll kicsi fia. Úgy száznyolcvan centi. Miért nem állt a verekedők közé a tanárnő (élősúlyban kb. ötven kiló, százhatvan centi magas), mikor az ő fiacskájának leverte a szemüvegét a hasonló méretű kamasz?

Heti egy informatika óra? Minek annyi? Így a huszonegyedik század második évtizedében. Túl sok az ahhoz, hogy kellő sebességgel eldübörögjön mellettünk az információs forradalomnak titulált vonat…

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet – mondja a karbantartó –, ha a tanárok nem járnának be és a gyerekek is otthon maradnának! Legalább rendbe lehetne tenni az iskolát! Nem is lenne baj az oktatással!

Az iskola rendőre nem mond semmit. Őt szeptember láttuk utoljára, mikor tanévkezdés után, vagy három napig meg-megjelent a sulinál. Azóta csak legendák szólnak róla.

Tanárnő nem tudja a telefonját beállítani, hogy csatlakozzék az iskolai wi-fi hálózathoz. Megkéri az egyik kamaszt. Az szánalomból segít neki.

Így ne lehet tanítani – háborog a fiatal tanárnő. Az iskola egyetlen működőképes projektorát kölcsönadták valakinek. Ma nem lesz vetítés.

Diák fekszik az asztalon, olyan fáradt vagyok felkiáltással. Tanárnő javasolja neki, hogy szálljon le, mert kezdené az órát. Diák nem száll le. Tanítani szeretnék – veti fel a tanárnő. Diák nem száll le, viszont megerősíti, hogy ő bizony fáradt. Aztán mégiscsak leugrik róla, mert az arra járó, ideges informatikus megdöntötte az asztalt.

Most legyen sztrájk? Vagy ne legyen sztrájk? – hányják-vetik meg a dolgot a büfé előtt. A büfést nem érdekli a dolog. Ő szendvicseket csinál. Enni úgyis fognak.

Nem nyomtat a nyomtató – reklamál a tanerő. Tényleg nem nyomtat. Miért tenné, ha be sem kapcsolták?

Kissrác érkezik, akkora hátizsákkal, hogy alig látszik ki alóla. Hát te, nagy táska, hová viszed azt a kis gyereket – viccelődik a portás. Kell a sok könyv – mondja hótt komolyan a kissrác. Most tanulunk olvasni.

Hit- és erkölcstan? Minek az? Mikor ott a legnagyobb népnevelő, a tévé, a „Hogyan zúzzuk pozdorjává a pofáját” típusú oktatóműsorokkal. A „Hogyan lőjük cafatokká” című számítógépes játékokat már ne is említsük.

Főnök akarok lenni – fejti ki életpálya modelljét a tizenéves kamasz. Az érdeklődésre, hogy miért, tájékoztatja a tudatlant, hogy annak nem kell dolgoznia, de mégis sokat keres. Dolgozni csak a csicskáknak kell.

Ezek után még mondja valaki, hogy baj van az oktatással.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/26567/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?