Megalázók és megalázottak

Cabe

- Olyan szépen hangzik a mese: demokrácia van, minden ember egyenlő. Csak épp, mint minden szép mese, ez sem igaz. Orwell Állatfarmja óta tudjuk, hogy mindig vannak egyenlőbbek - kezdte Müzli, Kupakő városának hivatalos falubolondja a történetét.

Mert, hogy lenne egyenlő a főnök a beosztottjával, akinek odaveti:

- Edd meg nyugodtan a maradékot, amit a hűtőben hagytam, tudom neked ez is segítség!

Teszi mindezt a kollégák füle hallatára és fel sem tűnik neki, hogy porig alázta, akinek alamizsnát vetett. A beosztott hölgy, belül, ahol senki sem látja, pityereg. De nem szólhat. Félti az állását.

Más.

- Rendszergazda bácsi – szól oda a diák az órán az intelligens táblával ügyködő tagnak. Kérdezne valamit.

- Ő nem rendszergazda. Ő egy közmunkás – igazítja ki hülyesége teljes tudatában a tanár.

- Ja – bólogat a fickó, aki rendszergazdának szólítottak. – Megyek is söprögetni. Esetleg meglocsolom a virágokat, azok úgy is mindig szárazak…

És indul.

- De a tábla… - hökken meg az elmeélezés helyi bajnoka. – Nem működik!

- Az bizony baj. De mit érthetne az ilyen szép és bonyolult szerkezetekhez egy magamfajta, buta közmunkás? – és megy kifelé.

- Ne szórakozzál már! Így nem tudok órát tartani!

- Az bizony nagyon nagy baj…

A gyerekek, akik már nem is annyira gyerekek, jövőre érettségiznek. Most meg röhögnek.

A közmunkásnak megesik a szíve a tanáron. Mentében még odaszól:

- Csak újra kell kalibrálni…

- Ne marháskodj, mi ezt nem tanultuk a főiskolán!

- De szép dolog, ha valaki főiskolára járt… - sóhajtja a közmunkás. Ő csak tudja, vele is megesett ilyesmi, hajdanán. – Ott biztos sokat lehet tanulni… Meg utána is. De szép is az élethosszig tartó tanulás…

- Nem értek ehhez a vacakhoz! – A tanár most már kimondottan ideges. A gyerekek nem is leplezik, hogy egyre jobban szórakoznak.

- Bizony, bizony – sóhajtja a közmunkás - bonyolultak ezek az újmódi szerkezetek. A portás kutyáját is meg kéne etetni – teszi hozzá, mentesen minden logikától.

- Te szoktad az ilyesmiket megcsinálni… - most meg bizonytalan a tanár.

- Én?! – hökken meg őszintén közmunkás. Megtorpan és szemrehányón néz a tanárra, mint akit megsértettek

- Persze! A te dolgod, te vagy a rendszergazda! – csúszik ki a tanár száján.

- Nocsak! Hogy felvitte a dolgom a Jóisten, alig pár perc alatt – sóhajtja a közmunkás. És beállítja a táblát.

Amelyik intelligens. A telefon? Az meg okos. Úgy a menő. Csak az ember a marha. De nem is az a baj, hogy marha. Mert nem kell mindenkitől elvárni, hogy értse, és el tudja magyarázni Einstein relativitáselméletét. De még azt se, hogy tudja, nagy költőnknek, Petőfinek Gyula, avagy Jenő volt-e a keresztneve. Az viszont már mindenkitől elvárható, hogy tisztelje a másikat.

Mert nem különb. Mert olyan könnyen a helyébe kerülhet. És az sem egy utolsó szempont, inkább a jól felfogott óvatosságé: sosem lehet tudni, hogy az illető, akinek épp a lelkébe gázol, lehet épp egy szabadnapos pszichopata is. És ha sértésnek vesz valamit, ami sértő számára, hát rögvest előveszi kedvenc kisbaltáját és teljesíti az aznapra előírt darabolási penzumot.

Bár ez utóbbi, hála Istennek, igen ritkán fordul elő.

Annál gyakrabban a jó kis megalázások, az egyáltalán nem finom odaszúrások, a kisember helyretétele, a mélységes lenézés. Teheti a lenéző, a megalázó, hisz ő az élet császára!

És eszébe sem jut, hogy is szólt Rejtő Jenőnél Pipacs dala?

Az élet olyan, mint a nádszál:
Ma még vidáman kacagsz,
De holnap jön Pipacs bácsi a konyhakéssel...

- Igyunk egyet - fejezte be a mesedélutánt Müzli, komolyra fordítva a szót.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/26536/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?