Az iszlám a béke vallása?

Cabe

A címben szereplő szlogen gyakran hallottam, olvastam már muszlimoktól, de még nyugati hozzászólóktól is. A muszlimok véleményét mindig erős fenntartással kezeltem, hiszen szent könyvükben, a Koránban világosan le van fektetve, hogy a hitetlenek megtévesztése a szent cél érdekében – az iszlám terjesztése -, megengedett, mi több dicséretes és áldásos cselekedet. Ezek után, hogy hihetnék el akár egyetlen szót is egy muszlimnak? Ha azt állítja, hogy odakint esik az eső, azért inkább kinézek az ablakon…

A béke vallása?

Mikor az iszlám alapvető világfelfogása szerint a földi világ két nagy részre osztható: az egyikbe azok az országok tartoznak, ahol már az iszlám uralkodik, Allah nagyobb dicsőségére. Ezt ők az iszlám világának (dár al-iszlámnak) nevezik. A másikba pedig minden olyan hely a földkerekségen, ahol még nem valósult meg az iszlám egyedül üdvözítő uralma. Ez a háború világa (dár el-harb), ahol minden igazhitűnek kutyakötelessége addig folytatni a harcot, a dzsihádot, amíg a világnak ezt a részét is az a dár al-iszlámhoz csatolják. És mindenki örömére és üdvére megvalósul az egyetlen isten, egyetlen vallás, egyetlen világ koncepciója.

Ha valaki pedig ezzel nem ért egyet? Az a hitetlen eb: ellenség. Ellenség, akinek szabad a képébe hazudni, szabad rabszolgaságba vetni szabad megkínozni és megölni. Ez ilyen egyszerű. És minderre felhatalmazást adnak a szent iratok.

Az iszlám követői, de jó szándékú nyugati ateisták is könnyen mondhatják: nem csak a Koránban, de a Bibliában is számtalan erőszakos cselekedet, ármánykodás kerül megemlítésre, tehát a kereszténység sem jobb semmivel, holott az a szeretet vallásaként reklámozza magát. És mennyi bűnt követtek el a nevében!

Csak azt az egy apróságot felejtik ezek a derék emberek, hogy a Bibliában csak az Ószövetségi részek szólnak erőszakos cselekményekről, más népek elleni háborúkról, országok meghódításáról. És ott is mindig konkrét célja van az erőszaknak, kifejezetten egy, meghatározott ellenséggel kapcsolatban. Ha azt az egy országot, várost legyőzik, vége a háborúnak. És jön a béke világa.

A keresztény Újszövetségben viszont már szó sem esik ilyesmiről. Nem beszél hit erőszakos terjesztéséről, fel sem merül a hitetlenek elleni háború. És az egyetlen személy, aki erőszakos cselekmény áldozata lesz: Jézus, a megváltó, aki azt hirdeti: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Szeresd, bármilyen nációhoz tartozik, bármilyen vallást vall a magáénak.

Az iszlámban ez elképzelhetetlen. A próféta világosan megmondja követőinek, hogy nincs más isten Allahon, kívül és ő, Mohamed Allah prófétája. Akiben ezzel kapcsolatban kétségek merülnének fel, az sürgősen kardélre hányandó! Természetesen a jog és béke nevében. Mert igazi béke csak akkor lehetséges a Földön, ha mindannyian egyetlen istenhez imádkozunk.

Erről nekem, mint gyakorló közép-európainak, - aki elég öreg ahhoz, hogy élt már abban a bizonyos „ántivilágban” is -, az kis brosúra jut eszembe, amit még a szakközépiskolában nyomott a kezembe az osztályfőnöknőm. A füzet a nyugati világ – továbbiakban gaz imperialisták – és a szocialista tábor különbözőségeit fejtegette. Különös tekintettel a gaz imperialisták azon hazugságára, hogy létezik békés egymás mellett élés. Mert a békés egymás mellett élés lehetetlen a fejlett szocialista világnézettel bírók és a népeket mételyező kapitalisták között. Ebből kifolyólag sürgősen világforradalmat kell eszközölni.

Előadást kellett belőle tartanom a többi, hasonszőrű nebuló számára. Csak a sztori kedvéért: az előadás közröhejbe fulladt és számomra egy újabb intőt eredményezett, mert roppant tömören foglaltam össze a füzetecske mondanivalóját:

- Mindenki üldözendő, aki nem kommunista!

Ez a mondat, bár régen hangzott el, egyetlen szó lecserélésével most is pontosan kifejezi a lényeget. Az iszlám vallás szerint:

- Mindenki üldözendő, aki nem muszlim!

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/25965/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Iszlám,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?