Látszólag bolond

Cabe

- Nem vagy te éhes, csak úgy érzed – nyugtatott meg Müzli, Kupakő hivatalos falubolondja, mikor szóvá tettem, hogy indulni kéne ebédelni. Kedvenc parkjában élveztük éppen a túlnyomó időjárási helyzetet.

- Veled is az a baj, mint a legtöbb emberrel – magyarázta. – Folyton bedőlsz a látszatnak. Vegyük példának okáért a kórházi kosztot. Kevés is, de legalább ehetetlen. Nem is eszi meg, akinek van egy csöpp esze. És éppen ez benne jó! Mert nem kap el tőle semmilyen – manapság a kórházakban oly divatos – baktériumfertőzést. Te, – kérdezte, produkálva szokásos elmebeli bakugrásainak egyikét – mibe van egy ilyen népszavazás?

- Lövésem sincs. Gondolom, pár milliárdot biztos kóstál.

- Hogy aztán a totális érdektelenségbe fulladjon. Mert lássuk be, olyan országban népszavazásokat tartani, ahol nemzeti sport lett nem részt venni a szavazásokon, ez enyhén szólva kidobott pénz. Persze azért meg nem kár… Úgyis annyi van... Nekem például tök jó nyugdíjam van. Egyszer se haltam még éhen belőle. Mi több, még arra is futotta, hogy a múlt hónapban vigyek egy doboz krétát a suliba, ahová a csinos szomszédasszonyom teljesen hülye gyereke jár, a végleges elbutulás céljából. Mert én támogatom az oktatást! Tisztes, öntudatos polgár vagyok, aki tudja mi a dolga!

- És mi a dolgod? – kérdeztem. Tényleg érdekelt, hogy vélekedik: mi dolga egy bolondnak a világban?

- Hogy csináljam, amit mondanak. Miért? Nem ezt várja el tőlem mindenki? Menjek el szavazni és szavazzak arra, akire, amire ő akarja. Menjek el egy szoboravatásra tapsolni és segítsek megakadályozni az avatást. De mondok én neked valamit. Működnek a világban mindenféle erők, mind azt akarják, hogy őket támogassam. Mert az nekem jó. De azt még egyik se kérdezte meg tőlem, hogy én mit szeretnék, nekem mi lenne a jó. Mert az ők majd tudják. És meg is mondják nekem. És én vagyok a marha, ha nem tudom felfogni, belátni, hogy minden kizárólag az én boldogulásom érdekében történik.

- Nem lehet mindenkitől megkérdezni, hogy ő mit szeretne! Az egyik ezt akarná, a másik meg azt. Olykor egymásnak gyökeresen ellentmondó dolgokat. Így nem lehet egy országot kormányozni.

- Miért? Pedig egyszerű, mert az összes vita ellenére igenis van közös nevező. Mert mit akar mindenki?

- Mit tudom én, mi jár az emberek fejében!

- Ezért nem vagy még elég érett a falu bolondja posztjára. Még sokat kell tanulnod. Elárulom neked, hogy mit akarnak. Egy kicsit jobban élni. Nem sokkal. Csak egy kicsit. És ez mindenkire igaz, a milliárdostól egészen az olyan csórókig, mint amilyen én vagyok. Bízni abban, hogy gyerekeiknek, majd, jobb lesz... Egy kicsit nyugodtabban élni, hogy ne mindig az aktuális idegeskednivalón kattogjon az agyam, agyunk. Mert senki sem szeret stresszelni. Ha ezt biztosítaná valaki… Annak nyert ügye lenne, mindenki rá szavazna. Mert senki sem ellensége saját magának. De úgy látszik senki nem olyan hülye, hogy erre rájöjjön. Ilyesmi csak a magamfajta parki naplopóknak jut az eszébe.

- Ezt azért kétlem…

- Lehet, hogy tévedek – mondta. Ez mindig kedveltem benne, nem ragaszkodott körömszakadtáig az őrültségeihez. – Lehet, hogy ezzel is úgy van, mint a gyerekneveléssel. Hány kölyöktől hallottam már, hogy fogadkozott, ő sosem fogja ezt, vagy azt csinálni a saját gyerekével. Mert a saját bőrén érezte, hogy ami épp történik vele, az nem jó. Aztán felnő az ebadta kölyke és pont ugyanazt a marhaságot csinálja a gyerekével, amit vele is tettek. Mert az ember már csak ilyen feledékeny. Mert akkor már úgy látja… És mindig bedől a látszatnak.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/25394/pics/lead_800x600.jpg
A világ rükvercben,Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?