Aranyláz Európában

Cabe

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint múlt pénteken 113, szombaton 151, vasárnap pedig 237 határsértőt fogtak el.

Nem akarok vészmadárkodni, ez még nem jelenti okvetlenül azt, hogy megint kezdődne. Vagy inkább folytatódna, hiszen egy percre sem állt le. Egy percre sem állt le a bevándorlók rohama Európa felé.

A kezdetben, mások által oly sokat szidott kerítés még áll, a határokat még őrzik. A kritizálók jó része pedig azóta maga is kerítéseket épített, szigorított határai őrizetén.

A polgárok meg várnak. Várnak, hogy mikor lesz már végre egy valóban tuti megoldás, mikor fejeződik már be a huszonegyedik századi aranyláz.

Mert óhatatlanul az XIX. század végének alaszkai aranyláza jut eszembe. Akkoriban óriásinak számító embertömegek kerekedtek fel és tódultak – no, nem tűzön-vízen, inkább fagyon és jégen át – a Yukon folyó medencéjébe, hogy a távoli észak fagyos földjéből a tíz körmükkel kaparják ki a szerencséjüket. És volt, akinek sikerült. De a nagy többségnek csalódottan kellett távoznia. Vagy éppen ottmaradt, örökre. Ottmaradt megfagyva, éhen veszve, skorbutba belehalva.

Akkor is erős, fiatal férfiak vágtak neki az útnak, egy álmot kergetve. A gazdagság, a jobb élet álmát.

Olvastam már számtalan magyarázatot, mi is okozza a mostani népvándorlást. Remek elemzéseket és príma összeesküvés-elméleteket. Gőzöm sincs, hogy melyikből mennyi az igaz, de nem is az én tisztem eldönteni.

Egyet viszont biztosan tudok. Az „aranyat” Európában nem a föld rejti. Nem a megfagyott talajból kell kicsákányozni. Itt az országok, polgárok vagyona az a kincs, amely oly vonzó a modernkori szerencsevadászok számára. Abból akarnak részesülni, amit Európa az évszázadok során – igen, gyakran az ő őseik rovására is - felhalmozott. És ezt nem úgy képzelik, hogy egy-kétezer kilométeres séta után szépen odaballagnak az aktuális határátkelőhelyhez és megérdeklődik:

- Szép jó napot, Juszuf vagyok innen a szomszédból, a Közel-keletről. Bejöhetnék? Akad valami munka?

Csak bejönnek.

Ahogy a hajdani aranyásók borzalmas nehézségek árán bevergődtek az arany hideg, de csodás birodalmába. És nem kérdezték meg az ott élő indiánokat, karibukat és medvéket. Bár az indiánoknak akadt egy-két szava a dologhoz. A medvéknek is. De ezeket gyorsan lerendezték. A szarvasok meg csak álldogáltak és néztek. Amikor pedig élelemhiány fennforgása okán kezdték őket halomra lődözni – nem az indiánokat, azokat már rég elkergették - a szarvasokat, azok gyorsan úgy döntöttek, hogy sürgősen ideje más, barátságosabb legelők után nézni. És ott maradt a föld, az arannyal… A szerencsevadászok kezén.

Eddig nálunk, - mert Nyugat-Európához viszonyítva szegény ország vagyunk – nem sok vizet zavartak a bevándorlók. Jöttek, eleinte beengedtük őket és ők továbbmentek. Aztán lezártuk a határainkat és ők elkerülték az országot. Aztán mások is követték példánkat. Sorra épültek a kerítések és a „szárnyas kapuk”, de a megoldás…

Az elmaradt. Elmaradt, mert beleragadva egy rögeszmébe, belegabalyodva egy óriási bürokratikus rendszerbe, Európa bután áll és néz. Mint a karibuk. De nekik mégiscsak megvolt a mentségük: ők csak szarvasok.

„Európának szüksége van a bevándorlókra!” – mondták, mondják egyes politikusok.

De mi is az az Európa? Egy hely a világban, ahol emberek élnek. Nem szarvasok. És ezeknek az embereknek a többsége úgy véli, kösz, jó neki bevándorlók nélkül is. Kötelező kvóták nélkül is.

Akkor, hogy a búbánatba is van ez a demokrácia magasztos eszméivel? Vagy a demokrácia játékszabályai csak akkor érvényesek, ha egyeseknek éppen úgy tetszik? Azért, az mindenesetre érdekes, ha az európai emberek biztonsága, jóléte kerül szóba, az EU egy gittegylet. De rögtön hatékonnyá válik, mihelyt bankokról, gazdasági érdekekről szól a mese…

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/25279/pics/lead_800x600.jpg
Busongó,Fősodor,Iszlám,Replika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?