Diploma lekvárral és nyelvvizsgával

Cabe

- Megvan! Megvan! - robbant be szokott közvetlenségével békés otthonomba Ürdüngen Szvetozár, a keményvonalas megélhetés politikus és lejtmeneti entellektüel. - Sikerült a nyelvvizsgája!

Majd, ahogy szokta gátlástalanul, kérés nélkül kiszolgálta magát sörrel hűtőmből és beletelepedett a kedvenc fotelomba.

- Marha jó! – biztosítottam egyetértésemről, mert engem még a fater úgy okított, hogy örüljek a mások sikerének. – De kinek van meg a nyelvvizsgája? És miért jó az nekem?

- Te mindig le vagy maradva egy brossurával! Az MSZP csoda csinos oktatáspolitikusa végre átveheti a diplomáját! Végre sikerült a nyelvvizsgája!

- Ja, Kunhalmi Ágnesre gondolsz? Tényleg klassz, hogy letette a diplomához szükséges nyelvvizsgát. Sok értelme nincs, de ez a mai oktatási rendszer tán egyetlen olyan vívmánya, amelyet helyesnek tartok.

- Minek nincs értelme? – hökkent meg a derék Szvetozár.

- Nyelvvizsgához kötni a diplomát. Értem én, hogy kis ország vagyunk és pocsékul állunk a nyelvtudás terén, de kábé annyira logikus a kettőt összekötni, mintha csak úgy engednének futóversenyen indulni, ha előbb elszavalod – természetesen fejből – az Anyám tyúkját. Attól még lehet valaki kiváló mezőgazda, zseniális tervezőmérnök, esetleg príma operatőr, hogy egy kukkot se tud külföldiül.

- A nyelvvizsga csak emeli egy diploma értékét!

- Miért? Van értéke? Száz évvel ezelőtt nagyobb respektje volt egy érettségizett embernek, mint ma egy diplomásnak. És nem véletlenül. Akkor még, – az átkos, elmaradott ántivilágban – az még azt jelentette, hogy tudás van papír mögött. Az az ezerszer is elátkozott lexikális tudás.

- Ne kezd már megint! – ripakodott rám Szveti. – Te nem tudsz haladni a korral!

- Súlyos tévedés. A kor nem tud velem haladni. Pedig nem is várnék el tőle sokat. Mondjuk csak olyan apróságokat, hogy oktatás címén ne a tegnapelőtt is avítt tudást próbálják beleplántálni a védtelen kiskölykökbe. Hogy egy diploma megszerzése ne azt jelentse, hogy a tulajdonosa valahogy, sok-sok pót- és utóvizsgával bizonyította, hogy tűri a stresszt és a vizsga napján tudja, legalább kettes szinten a tanított anyagot. Írásbeli esetén pedig kreatívan alkalmaz sosem látott puskázási módszereket. Mert ez így kutyafülét sem ér! Csak arra jó az egész móka, hogy a takarítónőt is higiéniai menedzsernek titulálhassák, mert lediplomázott a Lekvárkalapáló Főiskola Répaegyelési Szakán. Hidd el – bújt elő belőlem a vátesz – nincs messze az a kor, mikor majd az utcasepréshez is megkövetelik a magasabb végzettséget. Megjegyzem, a közmunkás utcatakarítók között már ma is találhatsz diplomást, a munkaerőpiac nagyobb dicsőségére.

- Nem érted te ezt – biztosított Szvetozár, mint már annyiszor, szellemi felsőbbrendűségéről. – A mai világban, az információs társadalom korában, hogy tud boldogulni tudás, diploma nélkül az ember?

- Stop – állítottam meg mielőtt igazán belelendült volna. – Tudásról eddig szó se esett. Csak diplomáról beszéltünk. Mert a kettőnek – sajnos – nincs igazán sok köze egymáshoz. Ha ma valaki diplomát szerez, az nagyjából azt jelenti, hogy jól-rosszul beszél valamilyen idegen nyelven. Hogy tud-e magyarul, arra semmi garancia nincs. Az ugyanis nem előfeltétele a diplomának. Mint ahogy az sem, hogy írni-olvasni tudjon. Vagy esetleg értelmesen fogalmazni. Olvastam már olyan diplomamunkát, amiről csak azért nem állíthatom, hogy se füle, se farka nem volt, mert a lapokon gyönyörű szamárfülek díszelegtek. És ezeket elfogadták. Hogy kik és miért, azt ne tőlem kérdezd. Mert én arra tippelnék, csak azért, hogy bőven legyenek ügyfelei a diplomás társkereső oldalak a neten…

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/24959/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?