A kereszt marad

Cabe

Mindenkit érhetnek súlyos csapások, engem is. Egyszerre tette nálam kétes tiszteletét Ürdüngen Szvetozár, a régi megélhetési demokrata és Háteszasztyán Abelárd a búsképű informatikus. Arra hivatkozva, hogy ezekben az influenzás időkben fel kell vidámítaniuk. Mivel hozzávetőleg annyira vagyok beteg, mint egy fitnessguruba oltott egészségreklám, joggal éltem a gyanúperrel, ezek enni és inni jönnek.

Nem vagyok nyeretlen kétéves, nagymamától tanultam a vendéglátás, aki, mint profi betegre etető működött a maga idején, valamint Moldova úr is tájékoztatott róla egyik írásában: a vendéget minél előbb rúgassuk be, majd csak hazaeszi a fene.

Méltó valék mestereimhez, Szvetozár a kedvenc fotelemben vedelte a sörömet, Abelárd pedig borongva burkolta messze földön híres szalonnás rántottámat. És ekkor ütött be a krach, Háteszasztyán Eulália, a bájos könyvtáros képében, aki még egy vendéget hozott. Szokása az ilyesmi, időnként vadidegen látogatókkal szerencséltet, hogy, úgymond, tágítsa a látókörömet.

Már az fura volt, hogy megszokott, téli, nyári miniszoknyái helyett bő nadrágkosztümöt viselt, amely bár nem állt neki rosszul, de sokkal kevésbé volt szemet gyönyörködtető.

Mosolyogva mutatta be a tagot:

- Ő itt Musztafa Ibrahim…

Úgy saccoltam, én vagyok az idősebb, nyújtottam hát a kezem. Az meg nézett rám, mint alulfejlett borjú a villanypásztorra.

- Náluk nem szokás a kézfogás – teremtett le Eulália és sürögni kezdett, a maga szokott szélvihar módján.

- Azonnal tüntesd el azt a sört! – ripakodott rá a jó Szvetire. – Te mit zabálsz? - kérdezte közvetlenül bátyját, majd fintorogva konstatálta: - Fúj! Szalonna! Disznóból… Vidd ki ezt is! A vendégünk muszlim!

- És ez a kereszt! – penderült a számítógépemhez, aminek a tetején már hosszú évek óta kereszt áll. Az asztali gép néha cserélődik, de a kereszt marad. Atyai örökség.

- Ez is elteszem… - ragadta meg.

Pont itt volt elég.

- A kereszt marad - mondtam nagyon határozott hangon.

Szvetozár eltakarta az arcát. Vele együtt nőttem fel, tudja, hogy csak nagyon ritkán beszélek a halk, keményebbik hangomon. És ha azt használom, hát az sem érdekel, hogy utána kő kövön nem marad.

- De ez zavarhatja Musztafát…

- Akkor baromira zavarni fogja. Udvarias fickó vagyok, de a saját otthonomban ott tartok keresztet, ahol akarok. És én pont ott akarok. Egyrészt, mert katolikus vagyok, ha nem is túl jó. Másrészt, mert emlék. De nem nyitok vitát és magyarázkodni sem fogok. Ennyit is csak a kedvedért mondtam.

Eulália felháborodott:

- De még Rómában is, az iráni kultúra iránti tiszteletből spanyolfallal takartak el szobrokat, mikor az iráni elnök odalátogatott!

- Elég lükék, de az az ő dolguk. A kereszt viszont az enyém. És marad. A bátyád meg szalonnát fog zabálni és ha kér, adok még hozzá egy kis mangalicakolbászt is. Szvetozár pedig annyi gyümölcsös sört ihat, hogy a fülén fog kilötyögni. Mert tisztelem a szokásaikat. Mert itt én vagyok otthon. És ha ez valakinek nem tetszik, felőlem mehet a…

- Ki nem mond! – vágott közbe Szvetozár. – Majd én. Azt akarja mondani, hogy szívesen látja vendégül az urat, de az vegye tudomásul, itt nem az ő szabályai szerint focizunk.  Jól mondom? – nézett rám. – Elég diplomatikus voltam?

Eulália Musztafához fordult, és gyorsan hadart neki valamit franciául. Sajnos ez a nyelv is erőst hiányzik a műveletlenségemből, nem értettem mit. Etért aztán, biztos, ami biztos elővettem a szekrényből a rég rejtegetett, hatvan fokos, valódi kisüstit. Meg pár kupicát. És odaszóltam a bájos hölgynek:

- Azt fordítsd le a tagnak, hogy én már évek óta nem iszom alkoholt. De vele szívesen koccintok, ha elfogad egy pohárkával…

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/24308/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?