A piás is belebrekeg

Cabe

Hallgattassék meg a másik fél is, még ha pokolra jut is érte! Hallassa szavát a 800.000 alkoholista egyike is! Mert inni jó, de akadnak, akik jobb, ha nem vesznek részt ebben az össznépi sportban.

Mostanában, - felteszem a szokott szilveszteri szesz-partik kapcsán - több interjút olvastam az ország egyik legismertebb toxikológusával a függőségekről, alkoholról, drogról. Aztán sokan mások is hozzászóltak. Mert mi a tízmillió szakember országa vagyunk, bármiről is essék szó.

Nem akarok vitatkozni senkivel, csak úgy vélem egy alkoholista is hozzászólhat a kérdéshez. Mégiscsak jobban ért a maga szakmájához, mint egy külső szemlélő! Egy alkoholista, aki már évek óta nem iszik. Mert sajnos az alkoholizmus nem olyan, mint a nátha, amit viszonylag egyszerű kikúrálni, elmúlik és kész. Inkább a cukorbetegséghez hasonlítanám, van, de lehet élni vele. Ha nem is mindig jó mulatság.

Elsőnek egy személyes sztorit osztanék meg a nagyérdeművel:

Már jó évtizede működtem, mint hivatásos szeszkazán. Akkor éppen egy jóval fiatalabb barátnőm volt – tizenöt év korkülönbség nem kicsi – aki gyakran a szememre hányta, hogy csak azért iszom, mert semmi akaraterőm, nem tudom rászánni magam a leszokásra. Aztán történt egyszer, hogy kirándulni mentünk. Kisebb erdei túrára készültünk, de belém bújt a kisördög. Gondoltam adok egy kis leckét az „akaraterőről”. Egyébként is, minden erőlködés nélkül el tudok tévedni bárhol és bármikor, de akkor még rá is tettem egy lapáttal, hogy tutira tévelyegjünk. A rövidnek tervezett túra igencsak hosszúra nyúlt s a hölgy egy idő után nem bírta a tempót, panaszkodott, hogy fáradt, fáj a lába.

És ekkor jöttem én a kis fiókaljasságommal, elismételve neki, amit annyiszor hallottam tőle:

- Meg tudod csinálni! Csak egy kis akaraterő kell hozzá! Szedd össze magad!

De nem vesztünk össze, elröhögtük a dolgot. És végre megértette, hogy nem azon a bizonyos, oly sokszor emlegetett akaraterőn múlik.

Honnan lehet rájönni, hogy valaki alkoholista? Szerintem tök egyszerű: ha valaki sűrűn úgy be van nyomva, mint az albán szamár, de még akadozó nyelvvel is azt bizonygatja, hogy ő nem ivott semmit, az frankón alkoholista. Mert – szerintem – itt kezdődik a dolog, mikor titkolja, tagadja, és közben nyomja a piát stikában. Egyre megy, hölgy-e az illető, vagy éppen úr. Ezen a téren már megvalósult a teljes egyenjogúság. Olvasom, hogy az alkoholisták több, mint negyven százaléka nő. Stimmel, én is erre az arányra emlékszem a kórházi osztályról. És ne gondolja senki, hogy ott szakadt hajléktalanok üdültek csupán, - ilyen is volt – minden társadalmi réteg képviseltette magát. Sikeresen, avagy sikertelenül.

A piásnak magának kell akarnia a leszokást, különben nem működik a legjobb leszoktató program sem. Hiába viszik a rokonai, barátai a szeretett szeszkazánt a legmenőbb pszichológushoz, addiktológushoz, ez nagyjából a halottnak a csók esete, ha a páciens maga nem akar meggyógyulni. Végigüli az agykurkászást, részt vesz a foglalkozásokon és közben azon rugózik, hogy mikor mehet végre inni egyet.

Jómagamnak volt szerencsém – avagy szerencsétlenségem – részt venni elvonókúrán. A legtöbben még azt sem hajlandók elismerni, hogy gondot okoz nekik az alkohol. És mindig találnak mentséget, mindig más a hibás. A csoportos foglalkozásokon hallottam az összes típusszöveget:

„Valamivel kellett oldani az állandó feszültséget!”

„A nem bírtam ki másképp a párom mellett!”

„A munkahelyi stressz az oka, a főnököm…”

Csupa süket rizsa, mentegetőzés.

Én simán bevallottam, hogy azért ittam, mert szeretek inni. Mert jólesett. És nem állt mögöttem senki a tarkómnak szögezett pisztollyal, hogy de, igenis igyak meg még egy pohárral.

És nem is azzal van a baj, ha időnként valaki társaságban legurít pár sört, vagy bármi mást. Ha ez valami bűnös, káros dolog lenne, nem épült volna be szervesen, évezredek óta a kultúránkba.

A baj a mértékkel van. Ha szer - és legyen itt szó bármilyen szerről, a drogoktól a gyógyszerekig – átveszi az uralmat az ember élete, személyisége fölött. Akiben megvan a hajlam az alkoholizmusra, a függőségre, az jobb, ha nem játszik a tűzzel, biztosabb, ha egy korty szeszt sem iszik. Nálam bevált. Bár tudom, hogy bármikor visszaeshetek…

És meg lehet csinálni. Sokszor hallottam:

„Olyan a társaságom…”

„Mit szólnának a kollégák…”

„Nem maradhatok ki a buliból…”

Kimaradhatok. Az értelmes emberek megértik. A kevésbé értelmeseknek meg el szoktam magyarázni, hogy életem során már megittam annyi alkoholt, amennyivel fel lehet tölteni a Nimitz repülőgép-anyahajó szárazdokkját, most kis szünetet tartok, úgy háromszáz éveset. Míg a többiek beérnek a piálással.

És ha valakinek nem felel meg ez a magyarázat, felőlem elmehet a sunyiba. Nekem ne mások mondják meg, hogyan éljek. És ne egy rohadt cucc rángasson dróton.

Nem tudom megmondani a tutit. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki leszokjon a poharazásról. Azt tudom, hogy nekem miképp sikerült, de azt tudom, hogy mivel mindenki más egyéniség, mindenkinek más használ. Nincs általános gyógymód, nincs rá tabletta és ezt nem intézheti el senki helyettünk. Még akkor sem, ha segíteni szeretne! Örüljön az a piás, aki mellett még áll valaki, hogy segítse! Mert a legtöbben elmagányosodnak, vagy alkalmi kapcsolatokban, szesztestvérek között keresik a csodát, amit elvesztettek.

Gyakran hallottam azt is: „Szeretném visszakapni a régi életem…”. Ez ugyanakkora zöldség, mint amikor valaki az elmúlt ifjúsága után sóvárog.

Szép emlékei mindenkinek vannak, de még senki sem kapta vissza a „régi” életét. Mert ez lehetetlen. Az már elmúlt. De lehet – nem könnyen, ellenkezőleg: küszködve – új életet építeni a régi roncsain.

És aztán már csak egy dologra kell figyelni: el ne csesszük ezt is, mint már oly sikeresen megtettük egyszer-kétszer.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/23665/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Magánügyek,Replika
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?