„Felruház a rock and roll áruház”

Cabe

A karácsonyi ünnepek múltával tette nálam - nem kívánt - tiszteletét Raaffaragthal Teodor, a nagyhírű  Fülig Jimmy fregattfőhadnagy egyenes ági - de legalább közmunkás - leszármazottja. Ükatyjától nem örökölte annak világverő pofonjait, még a híres, kerékpáráttételből készült lornyont sem. Viszont neki egy falat kenyér és egy árva vas nélkül is sikerült – Kína helyett – egészen Soroksárig elhatolni!

Miután megkapta szokásos málnaszörpjét, hogy legyen mit kavargatnia, letelepedett kedvenc fotelébe, – mely érdekes módon az én kedvenc fotelem is – keresztbevetette valószínűtlenül hosszú lábait és sokatmondón a semmibe révedt.

- Idegen tollakkal ékeskedem, pedig nem is vagyok táncosnő az operettből. Mit szólsz? – kérdezte.

- Mármint mihez? – így én.

- Milyen piszok elegáns vagyok – nézett végig magán a kivénhedt rocker.

- Tényleg jól nézel ki – biztosítottam, mert még mindig nem értettem hova akar kilyukadni. Évtizedek óta ismerem, de még egyszer sem beszélgettünk a divatról.

- Akkor ide vigyázz, nyeretlen amőba! – bíztatott. – Az elegáns fekete télikabátom egy nagyon kedves barátomtól örököltem. Tőle származik a bakancsom is, meg a trikó az ingem alatt. Az ing egyébként céges reklámajándék, alig évtizede jutottam hozzá, rendkívül jutányosan. A kezembe nyomták. A pulóverem, szintén kaptam egy kedves öregúrtól, akinek túl nagy volt. Előtted ül annak élő bizonyítéka, hogy az emberek jók!

- Ha már így leltározol, – kíváncsiskodtam – a nadrág?

- Azt magam vettem. Futja közmunkás béremből – húzta ki magát büszkén. – Eredeti kínai bóvli farmer!

- Az látszik a kiváló szabásán – bólogattam elismerőn. – De mi a nyavalya visz rá, hogy beszámolj nekem a ruházatod eredetéről?

- Így, év vége felé mindenhol, mindenki számvetést készít. Nézd csak meg az interneten. Az évértékelők gyakoribbak, mint nátha esetén a tüsszögés. Gondoltam, én is értékelem az évet és benne magam.

- És mire jutottál?

- Semmire – igazította meg szemüvegét, melyet az említett lornyon helyett használt.  Holott az sokkal jobban állt volna neki. – Ja, ez is egy katolikus közösség ajándéka. Jó, hogy van, mert nélküle nemigen látnám a monitorokat az iskolában, ahol rendszergazda vagyok.

- Jó szakmád van. Miért nem keresel másik helyet?

- Az ősz fejemmel? Jobban riasztja a munkaadókat, mint Drakulát a feszület. Meg aztán… Tényleg nem bírom annyira a strapát, mint hajdan. Két hétig buliztunk, rápihentünk egy napot, aztán mehetett tovább minden. Ma meg? Egy napot bulizok, két hetet rápihenek, és eszem ágában sincs folytatni…

- Nem szoktál te ennyit panaszkodni – jegyeztem meg.

- Az év vége teszi. Az elmúlás borongós hangulata, meg az, hogy nem sokára adót és színt kell vallanom.

- Ne marháskodj. Azt mindenki tudja, hogy mennyit keres egy közmunkás. Minek azt bevallani?

- Hátha máshonnan is áll pénz a házhoz. Az előző rendszerben, mikor még a közmunka se volt, egyszer behívattak az adóhivatalba. Fogós, ravasz kérdést tettek fel: Miből is élek én tulajdonképpen?

- És? Sikerült meggyőznöd őket, hogy a levegőből?

- Dehogy! Becsületes voltam, és elmondtam, hogy katolikus testvéreim támogatásából. Erre közölte velem a bájos ügyintéző hölgy, ha ajándékokat kapok, arról is kell adóbevallást csinálnom. Mert ugyebár, jön valakiktől az a pénz, én meg tovább adom. Ennek nyoma kell, hogy legyen!

- Mire te?

- Mondtam neki, hogy írja inkább azt, hogy vadászatból, halászatból, gyűjtögetésből élek, mint az őseim, vagy tízezer éve. Ez ugyan nem nagyon tetszett a hölgynek, de beírta a megfelelő rublikába. Így születnek a legendák az utolsó ősemberről… Kihaló fajta vagyunk, mi, régi rockerek.

- Beszélj csak a magad nevében! –replikáztam. - Nekem eszem ágában sincs kihalni. Épp most tervezem, hogy beszerzek egy teknősbékát és kivárom, hogy tényleg elél-e kétszázötven évig!

- Az kihalást én sem tervezem. Az csak úgy jön, mint az új tanév. Már előre töröm a fejem, mint mondjak egy kamasznak, ha megkérdezi, hogy okosodhat ki ő is számítógépezésből. Mondjam azt neki, hogy tanuljon szorgalmasan a suliban, még szorgalmasabban a szabad idejében? Ezzel persze elmaradok lükeség tekintetében Lenin elvtárstól, aki háromszor jegyezte meg ugyanezt. Tanulni, tanulni, tanulni! És ha nagyon igyekszik, vénségére még ő is lehet közmunkás. Pont olyan horribilis pénzt kereshet, mint egy igazi utcaseprő! Akikről tudvalévő, hogy az élet császárai!

 

 

Az interjú címe a Hungária együttestől származik Köszönet nekik.

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/23435/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Magánügyek,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?