A demokrácia diadala

Cabe

A demokrácia diadala

A minap meglátogatott régi barátom, dr. Ürdüngen Szvetozár, a Kupakői Kurír földművelésügyi és táncművészeti szaklap alapítója és főszerkesztője, a régi megélhetési demokrata, akinek mindig zseniális ötletei vannak.

- Egy coming out-on gondolkozom – mondta, miután megkapta rituális sörét és elterpeszkedett a kedvenc fotelomban.

Ezen kissé meghökkentem, mert eddig úgy tudtam, Szveti a kék szemű, szőke hajú hölgyekért lelkesedik, akinek nem a derékbősége óriási. De ki vagyok én, hogy ítélkezzek?

- Egy új vállalkozáson – magyarázta, mikor látta rajta a meglepődés nem is olyan apró jeleit.

- Szóval startupon? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért.

- Startup, vagy coming out, egyre megy! Tudod, hogy sose érdekeltek az ilyen hülye részletkérdések. Mindig idegesítettek ezek a fránya, újmódi kifejezések, legalább te ne dühíts!

Ezt megígértem neki és megérdeklődtem, hogy mi a nyavalya is lenne az a bizonyos új vállalkozás.

- Tudod – vágott bele a magyarázatba -, mikor az öreg Szekulics Józsi bá úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul – egyrészt, mert már hetvenhárom éves, másrészt pedig már nagyon unja terelgetni a városi birkanyájat, amit már több, mint ötven éve csinál -, eladtuk a birkákat. Nem mondom, szép pénzt hozott a városnak. Sikerült az egészet egy vastag, a migránsokat támogató szervezetre rásózni az összes birkát. Mi örültünk a pénznek, ők meg az első osztályú piláfalapanyagnak. Etetni kellett a bevándorlókat… De nem ez a lényeg! Hanem, hogy felszabadult egy szép nagy füves terület a város határában, amit hasznosíthattunk. A képviselői közgyűlésen felmerült, hogy építsünk oda egy stadiont, ennek most nagy divatja van. De leszavaztuk. Reptér kell oda, semmi más! Bekapcsoljuk Kupakőt a világ vérkeringésébe!

- Eddig nem volt benne?

- De. Mint vérrög.

- Abból meg baj lehet. Infarktus, ilyesmi…

- Ne gyere az orvostudománnyal! Nem erről van szó! Hanem a repülésről!

- Honnan vesztek gépeket?

- Azok már megvannak! Amikor kimentek az oroszok, ott hagytak a városszéli laktanya repterén pár leselejtezett csapatszállító gépet. Ezek képezik majd légi flottánk alapját.

- De akkor minek a legelő? Ha volt laktanya, ott meg reptér akkor…

- A reptér már nincs meg. Átalakítottuk autóverseny pályának. Ez a híres Kupakő Ring!

Sose hallottam róla, de az is igaz, hogy én legfeljebb a Forma Egyet nézem meg a tévében.

 - A régi ruszki gépeket az öreg Hajdova Béci bácsi bá helyrepofozta – magyarázott tovább – tudod, ő még egy biciklit is képes tankká átépíteni. Prímán szuperálnak!

- És a személyzet? Mert az is kéne?

- Itt jön az én zsenialitásom. Ez egy demokratikus légitársaság lesz!

- Demokratikus légitársaság? Azt eszik, vagy isszák?

- Elmondom a lényeget, lassan, hogy még az olyan hülye, mint te, is megértse. Az utazni szándékozók kijönnek a reptérre…

- Vagyis a legelőre…

- Ne vágj bele! Kijönnek a legelőre és ott demokratikusan, titkos és általános szavazással megválasztják maguk közül, hogy ki lesz a pilóta, ki a másodpilóta, ki az utaskísérő. Ezek természetesen ingyen repülhetnek, csak a többieknek kell fizetni az utazásért. Gondold el, micsoda választási kampányok lesznek ott! Mindenki szeretne ingyen utazni!

- Ha jól követlek, akkor ti a demokrácia minden játékszabályát betartva indítjátok a járatokat.

- Naná! Ez öreg, a huszonegyedik század. Európa!

- És mi van, ha pilótának fingja sincs a repülőgép vezetésről?

- Kit érdekel? Megválasztották. A többség dönt!

- Gondolod, hogy lesz olyan barom, aki hajlandó felülni egy olyan gépre, melyet egy olyan ember vezet, akinek lövése sincs az egészről?

- Már miért ne lenne? Nézz csak körül az Európai Unióban! Az uniós testületekben! Ha ott belefér, hogy százmilliókkal barmoljanak ki hozzá nem értők, akkor miért aggódnánk azért, hogy esetleg pár tucat emberrel történik ugyanez?

- De lezuhanhatnak! Katasztrófa lehet belőle!

- És az Unióból nem?

Erre mit mondhattam?

 

http://paprika.blogstar.hu/./pages/paprika/contents/blog/22946/pics/lead_800x600.jpg
Fősodor,Kupakői históriák,Szatíra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?